Local view for "http://purl.org/linkedpolitics/eu/plenary/2007-12-12-Speech-3-027"

Predicate	Value (sorted: default)
rdf:type	lpv_eu:Speech⁶
dcterms:Date	"2007-12-12"^^xsd:date⁶
dcterms:Is Part Of	lp_eu:Pregătirea Consiliului European (Bruxelles, 13 şi 14 decembrie 2007) (dezbatere)⁶
dcterms:Language	"fr"^^xsd:language⁶
lpv:document identification number	"en.20071212.2.3-027"⁶
lpv:hasSubsequent	lp_eu:2007-12-12-Speech-3-028⁶
lpv:speaker	lp:Robert Goebbels⁶
lpv:spoken text	"Messieurs les Présidents, en 1981, 1 % de la population européenne détenait 8 % de la richesse globale de l'époque. Vingt-cinq ans plus tard, 1 % des plus riches disposent de 17 % des revenus dans l'Union européenne. Une personne sur six, soit quelque 74 millions d'Européens, vit en-dessous du seuil de pauvreté tel que défini pour chaque pays. En l'absence de transferts sociaux, quelque 185 millions d'Européens, soit près de 4 % de la population européenne, s'enfonceraient dans la pauvreté. Cela démontre la nécessité d'une politique sociale active, d'une politique de redistribution de la richesse. Or, dans le domaine social, l'action de l'Union est particulièrement ténue. La vision pour une Europe plus sociale au XXIe siècle que la Commission vient de présenter est parfaite dans son analyse mais muette en matière d'initiatives législatives. Le Président Barroso vient de nous dire que la stratégie de Lisbonne porte ses fruits. Il a raison. Mais en même temps, l'embellie conjoncturelle de l'Europe est menacée par la version la plus perfide de la globalisation: les marchés financiers sans frontières. La crise dite des est née de la frénésie consommatrice des Américains. La finance globale a endossé ces véhicules spéciaux remplis d'hypothèques pourries. La fine fleur de la banque, de l'assurance, des fonds de pension a démontré une nouvelle fois que l'avidité est plus grande que l'intelligence. De toute façon, le monde de la finance ne risque rien: Les Banques centrales des États et le contribuable viendront à la rescousse des porteurs de parachutes dorés. Le prix à payer sera important. Déjà l'activité économique s'est réduite en Europe. La récession menace aux États-Unis. Le dollar s'enfonce, les prix des matières premières, même des aliments de base, flambent. Le resserrement du crédit affecte déjà les PME et les citoyens en quête d'un logement. À lire le projet de conclusion du Conseil de Lisbonne, on ne voit venir aucun sursaut de l'Europe, et je le regrette très amèrement."@fr⁸
lpv:spokenAs	unknown; Parti ouvrier socialiste luxembourgeois (2004-07-20--2009-07-13)²³ substitute; ITRE (2007-01-31--2009-07-13)²³ substitute; Delegation for relations with the countries of Southeast Asia and the Association of Southeast Asian Nations (ASEAN) (2007-03-14--2009-07-13)²³ member; ECON (2007-01-31--2009-07-13)²³ substitute; Delegation to the ACP-EU Joint Parliamentary Assembly (2004-09-15--2009-07-13)²³ substitute; CONT (2007-01-31--2009-07-13)²³ substitute; Delegation for relations with India (2007-03-16--2009-07-13)²³ member; Delegation for relations with the countries of South Asia (2007-03-15--2009-07-13)²³ vice-chair; PES (2004-07-20--2009-07-13)²³ member; Temporary Committee on Climate Change (2007-05-10--2009-02-04)²³
lpv:translated text	". Pane předsedo, pane úřadující předsedo, pane předsedo Komise, v roce 1981 vlastnilo 1 % evropské populace 8 % tehdejšího celkového bohatství Evropy. O pětadvacet let později drží jedno procento nejbohatších občanů 17 % všech příjmů Evropské unie. Jeden člověk ze šesti, tedy celkem 74 milionů Evropanů zatím žije pod hranicí chudoby, která se stanovuje pro každý členský stát zvlášť. Pokud by neexistovaly sociální převody, spadlo by do chudoby přibližně 185 milionů Evropanů, tedy téměř 4 % populace. Z toho plyne nutnost aktivní sociální politiky: politiky, která bude bohatství přerozdělovat. Úsilí Unie v sociální oblasti je však velmi chabé. Vize sociálněji zaměřené Evropy 21. století, kterou právě Komise představila, je koncepčně bezchybná, ale zcela mlčí k jakékoliv skutečné legislativní iniciativě. Předseda Komise pan Barroso nám před chvíli sdělil, že Lisabonská strategie nese své plody. Má pravdu. Hospodářský obrat v Evropě je však současně ohrožen obzvlášť zákeřnou verzí globalizace, a tou jsou finanční trhy bez hranic. Úvěrová krize zvaná „subprime crisis“ má původ ve freneticky spotřebním chování Američanů. Vize sociálněji zaměřené Evropy 21. století, kterou právě Komise představila, je koncepčně bezchybná, ale zcela mlčí k jakékoliv skutečné legislativní iniciativě. Finanční odvětví samo o sobě pochopitelně neriskuje nic: je „příliš velké na selhání“. Národní centrální banky a daňoví poplatníci zajistí bezpečné přistání zlatých parašutistů a levné to nebude. V Evropě se již hospodářská aktivita zpomalila. Ve Spojených státech hrozí recese. Dolar klesá a ceny surovin včetně základních potravin stoupají. Omezování úvěrů již postihuje malé a střední podniky a lidi, kteří hledají bydlení. Při čtení návrhu závěrů ze zasedání Rady v Lisabonu nevidím žádnou vyhlídku na zotavení Evropy a velmi hořce toho lituji."@cs¹ ". Hr. formand, hr. formand for Rådet, hr. formand for Kommissionen! I 1981 ejede 1 % af Europas befolkning 8 % af dets samlede værdier. 25 år senere ejer den rigeste 1 % 17 % af den samlede indkomst i EU. Samtidig lever hver sjette person - i alt 74 millioner europæere - under fattigdomsgrænsen, som den er defineret i de enkelte medlemsstater. Hvis det ikke var for de sociale overførsler, ville ca. 185 millioner europæere - næsten 4 % af befolkningen - blive drevet ud i fattigdom. Derfor er der behov for en aktiv socialpolitik, som kan omfordele rigdommen. EU’s indsats på det sociale område er imidlertid specielt svag. Den vision om et mere socialt orienteret Europa i det 21. århundrede, som Kommissionen netop har skitseret, er begrebsmæssigt ulastelig, men berøvet ethvert konkret lovgivningsinitiativ. Kommissionsformand Barroso har lige sagt til os, at Lissabonstrategien bærer frugt. Han har ret. Men samtidig trues det økonomiske opsving i Europa af en særlig forræderisk udgave af globaliseringen i form af finansielle markeder uden grænser. Den såkaldte subprime-udlånskrise havde sit udspring i vanvittig forbrugerisme i USA. Den globale finansielle sektor gik ind for “særlige investeringsenheder” finansieret gennem uforsvarlig pant i fast ejendom, og cremen af bank-, forsikrings- og pensionssektoren demonstrerede endnu en gang grådighedens sejr over intelligensen. Den finansielle sektor risikerer selvfølgelig ingenting: Den er “for stor til at falde”. Nationalbankerne og skatteyderne vil sørge for, at de gyldne faldskærmsudspringere lander sikkert, og det bliver ikke billigt. Den økonomiske aktivitet i Europa er allerede stagnerende. Recessionen nærmer sig faretruende i USA. Dollaren falder og priserne på råvarer, herunder basisfødevarer, er skyhøje. Kreditstramningen rammer allerede små og mellemstore virksomheder og mulige huskøbere. Når jeg læser udkastet til konklusioner fra Det Europæiske Råd i Lissabon, ser jeg ikke noget tegn på, at Europa slår tilbage, og det er yderst beklageligt."@da² "Herr Präsident, Herr Ratspräsident, Herr Kommissionspräsident! Im Jahre 1981 besaß 1 %der Bevölkerung Europas 8 % seines gesamten Reichtums. Fünfundzwanzig Jahre später verfügt 1 % der Reichsten über 17 % des Gesamteinkommens der Europäischen Union. Jeder sechste Bürger – insgesamt 74 Millionen Europäer – lebt unterhalb der im jeweiligen Mitgliedstaat geltenden Armutsgrenze. Ohne Sozialleistungen würden etwa 185 Millionen Europäer - fast 4 % der Bevölkerung - in die Armut abgleiten. Daher ist eine aktive Sozialpolitik vonnöten: eine Politik zur Neuverteilung des Vermögens. Die Anstrengung der Union im sozialen Bereich ist besonders schwach. Die Vision für ein Europa mit größerer sozialer Ausrichtung im 21. Jahrhundert, die die Kommission gerade vorgestellt hat, ist in ihrem Konzept perfekt, aber bar jeglicher aktueller legislativer Initiative. Kommissionspräsident Barroso hat uns gerade gesagt, dass die Strategie von Lissabon Früchte trägt. Er hat Recht. Doch gleichzeitig wird der wirtschaftliche Aufschwung in Europa durch eine besonders perfide Version der Globalisierung in Form von Finanzmärkten ohne Grenzen bedroht. Die so genannte Subprime-Krise ist durch die frenetische Konsummentalität in den Vereinigten Staaten ausgelöst worden. Die Weltfinanzindustrie hat diese „speziellen Modelle“ übernommen, die mit unsicheren Hypotheken finanziert werden, und die Creme des Bank-, Versicherungs- und Rentensektors hat uns noch einen weiteren Triumph der Gier über die Intelligenz eingebracht. Der Finanzsektor selbst riskiert natürlich nichts: Er ist Die einzelstaatlichen Zentralbanken und der Steuerzahler werden für eine sichere Landung der vergoldeten Fallschirmspringer sorgen, und das wird nicht billig werden. Die Wirtschaftstätigkeit in Europa hat sich bereits verlangsamt. In den USA droht die Rezession. Der Dollar fällt, die Rohstoffpreise, sogar die Preise für Grundnahrungsmittel explodieren. Die Krediteinschränkung wirkt sich bereits auf KMU und potenzielle Hauskäufer aus. Wenn ich den Entwurf der Schlussfolgerungen des Rates von Lissabon lese, sehe ich kein Anzeichen dafür, dass Europa aufschreckt, und das bedauere ich sehr."@de⁹ ". Κύριε Πρόεδρε, κύριε Προεδρεύων του Συμβουλίου, κύριε Πρόεδρε της Επιτροπής, το 1981 ένα τοις εκατό του πληθυσμού της Ευρώπης κατείχε το 8% του συνολικού της πλούτου. Είκοσι πέντε χρόνια μετά, το πλουσιότερο ένα τοις εκατό έχει το 17% του συνολικού εισοδήματος στην Ευρωπαϊκή Ένωση. Εν τω μεταξύ, ένα άτομο στα έξι –συνολικά 74 εκατομμύρια Ευρωπαίοι– ζει κάτω από το όριο της φτώχειας, όπως ορίζεται στα επιμέρους κράτη μέλη. Εάν δεν υπήρχαν οι κοινωνικές μεταβιβάσεις, περίπου 185 εκατομμύρια Ευρωπαίοι –σχεδόν το 4% του πληθυσμού– θα είχε διολισθήσει στη φτώχεια. Εξ ου και η ανάγκη για μια δραστική κοινωνική πολιτική: μια πολιτική για την ανακατανομή του πλούτου. Η προσπάθεια της Ένωσης στο κοινωνικό μέτωπο, ωστόσο, είναι ιδιαίτερα μικρή. Το όραμα που μόλις περιέγραψε η Επιτροπή, μιας περισσότερο κοινωνικά προσανατολισμένης Ευρώπης του 21ου αιώνα, είναι εννοιολογικά άψογο αλλά στερείται κάθε πραγματικής νομοθετικής πρωτοβουλίας. Ο Πρόεδρος της Επιτροπής κ. Barroso μόλις μας ανέφερε ότι η στρατηγική της Λισαβόνας αποφέρει καρπούς. Έχει δίκιο. Ωστόσο, την ίδια στιγμή, η οικονομική ανάκαμψη στην Ευρώπη απειλείται από μια ιδιαίτερα ύπουλη εκδοχή της παγκοσμιοποίησης, με τη μορφή των χρηματοπιστωτικών αγορών χωρίς σύνορα. Η λεγόμενη κρίση των δανείων υψηλού κινδύνου έχει τις ρίζες της στον ξέφρενο καταναλωτισμό των Ηνωμένων Πολιτειών. Η παγκόσμια χρηματοπιστωτική βιομηχανία χρεοκόπησε εξαιτίας «ειδικών προϊόντων» που χρηματοδοτήθηκαν με ενυπόθηκα δάνεια δίχως αντίκρισμα, ενώ η αφρόκρεμα του τραπεζικού, ασφαλιστικού και συνταξιοδοτικού τομέα μας κέρασε το φαρμάκι του θριάμβου της απληστίας έναντι της εξυπνάδας. Ο ίδιος ο χρηματοπιστωτικός τομέας, βέβαια, δεν ρισκάρει τίποτα απολύτως: είναι «υπερβολικά μεγάλος για να αποτύχει». Οι εθνικές κεντρικές τράπεζες και οι φορολογούμενοι θα εξασφαλίσουν την ασφαλή προσγείωση για τους χρυσούς αλεξιπτωτιστές, και αυτό με το αζημίωτο. Η οικονομική δραστηριότητα στην Ευρώπη έχει ήδη επιβραδυνθεί. Η ύφεση πλησιάζει στις Ηνωμένες Πολιτείες. Το δολάριο βουλιάζει και οι τιμές των πρώτων υλών, συμπεριλαμβανομένων των βασικών ειδών διατροφής, έχουν αυξηθεί θεαματικά. Η πιστωτική κρίση έχει ήδη επηρεάσει τις μικρομεσαίες επιχειρήσεις καθώς και τους εν δυνάμει αγοραστές κατοικίας. Διαβάζοντας το σχέδιο συμπερασμάτων του Συμβουλίου της Λισαβόνας, δεν δύναμαι να βρω κάποια προοπτική διαφυγής της Ευρώπης, γεγονός που θεωρώ πικρά λυπηρό."@el¹⁰ ". Mr President, President-in-Office, President of the Commission, in 1981 one per cent of Europe’s population possessed 8% of its overall wealth. Twenty-five years on, the wealthiest one per cent has 17% of total income in the European Union. Meanwhile, one person in six – a total of 74 million Europeans – lives below the poverty line as defined in the individual Member States. Were it not for social transfers, around 185 million Europeans – almost 4% of the population – would slide into poverty. Hence the need for an active social policy: a policy to redistribute wealth. The Union’s effort on the social front is, however, particularly puny. The vision that the Commission has just outlined, of a more socially orientated Europe in the 21st century, is conceptually flawless but bereft of any actual legislative initiative. Commission President Barroso has just told us that the Lisbon Strategy is bearing fruit. He is right. Yet, at the same time, the economic upturn in Europe is threatened by a particularly treacherous version of globalisation, in the shape of financial markets without frontiers. The so-called ‘subprime’ lending crisis had its origins in frenetic consumerism in the United States. The global financial industry went in for ‘special vehicles’ funded through unsound mortgages, and the cream of the banking, insurance and pensions sector treated us to yet another triumph of greed over intelligence. The financial sector itself, of course, risks nothing: it is ‘too big to fail’ National central banks and taxpayers will ensure a safe landing for the golden parachutists, and that will not come cheap. Economic activity in Europe has already slowed down. Recession is looming in the United States. The dollar is sinking and prices of raw materials, including basic foodstuffs, are soaring. The credit crunch is already affecting small and medium-sized companies and would-be home buyers. Reading the draft conclusion of the Lisbon Council, I find no prospect of Europe bouncing back, and I find that bitterly regrettable."@en⁴ "Señores Presidentes, en 1981, el 1 % de la población europea poseía el 8 % de la riqueza global de entonces. Veinticinco años después, el 1 % de los más ricos disponen del 17 % de las rentas en la Unión Europea. Una persona de cada seis, es decir, unos 74 millones de europeos, viven por debajo del umbral de pobreza, tal como se ha definido para cada país. Sin transferencias sociales, unos 185 millones de europeos, es decir, cerca del 4 % de la población, se hundirían en la pobreza, lo que demuestra la necesidad de una política social activa, una política de redistribución de la riqueza. Ahora bien, en el ámbito social, la acción de la Unión es especialmente tenue. La visión de una Europa más social en el siglo XXI que la Comisión acaba de presentar es perfecta en su análisis, pero muda por lo que se refiere a iniciativas legislativas. El Presidente Barroso acaba de decirnos que la Estrategia de Lisboa da frutos, y tiene razón. Pero, al mismo tiempo, la calma coyuntural de Europa se ve amenazada por la versión más perversa de la globalización: los mercados financieros sin fronteras. La denominada crisis de las surgió del frenesí consumista de los norteamericanos. El sector financiero global cargó con paquetes de títulos llenos de hipotecas podridas. La flor y nata de la banca, los seguros y los fondos de pensiones ha vuelto a demostrar que la codicia es mayor que la inteligencia. De todos modos, el mundo de las finanzas no arriesga nada: Los Bancos centrales de los Estados y el contribuyente acudirán en auxilio de quienes disponen de paracaídas dorados. El precio que habrá que pagar será alto. En Europa ya se ha reducido la actividad económica. La recesión amenaza a los Estados Unidos. El dólar se hunde, los precios de las materias primas, incluso de los alimentos básicos, suben sin cesar. La limitación del crédito afecta ya a las PYME y a los ciudadanos que buscan vivienda. Leyendo el proyecto de conclusión del Consejo de Lisboa, no se vislumbra ningún arranque de Europa, y lo lamento amargamente."@es²¹ ". President, nõukogu eesistuja, komisjoni president, 1981. aastal kuulus ühele protsendile Euroopa rahvastikust 8% selle kogu rikkusest. Kakskümmend viis aastat hiljem omab kõige rikkam üks protsent 17% Euroopa Liidu kogusissetulekust. Samal ajal elab üks inimene kuuest, kokku 74 miljonit eurooplast, allpool vaesuspiiri, vastavalt liikmesriikide andmetele. Kui ei oleks sotsiaaltoetusi, langeks umbes 185 miljonit eurooplast - peaaegu 4% elanikkonnast – vaesusse. Sellest tuleneb ka vajadus aktiivse sotsiaalpoliitika järele: jõukuse ümberjaotamise poliitika järele. Liidu pingutused sotsiaalrindel on aga eriti armetud. Nägemus sotsiaalsema suunitlusega Euroopast 21. sajandil, mille komisjon nüüdsama visandas, on kontseptuaalselt täiuslik, kuid ilma igasuguse tegeliku õigusliku algatuseta. Komisjoni esimees Barroso rääkis meile just nüüdsama, et Lissaboni strateegia on vilja kandmas. Tal on õigus. Kuigi samal ajal ohustab majandusliku olukorra paranemist Euroopas eriti reetlik üleilmastumise versioon piirideta finantsturgude näol. Niinimetatud ‘algastmes’ laenuandmise kriisi lätted pärinesid meeletust tarbimishuvi stimuleerimisest Ühendriikides. Üleilmne finantsmajandus hakkas harrastama läbi ebausaldatavate hüpoteekide rahastatud ‘spetsiaalseid vahendeid’ ja panganduse koorekiht, kindlustus- ja pensionide sektor kostitasid meid veel ühe ahnuse triumfiga mõistuse üle. Finantssektor ise ei riskinud millegagi: see on ‘kokkuvarisemiseks liiga suur fail’ Riiklikud keskpangad ja maksumaksjad tagavad kuldsetele langevarjuritele ohutu maandumise, kuid see ei tule odavalt kätte. Euroopa majandusaktiivsus on juba aeglustunud. Mõõnaperiood terendub Ühendriikides. Dollar langeb ja hinnad toormaterjalidele, kaasa arvatud põhilistele toiduainetele, kerkivad järsult. Krediidikriis puudutab juba valusalt väike- ja keskmise suurusega ettevõtjaid ja tulevasi kodudeostjaid. Lugedes Lissaboni nõukogu lõppsõna eelnõu, ei leidnud ma ühtki nägemust Euroopa tagasipõrke võimalusest ja pean seda ülimalt kahetsusväärseks."@et^5,5 ". Arvoisa puhemies, arvoisa neuvoston puheenjohtaja, arvoisa komission puheenjohtaja, yksi prosentti Euroopan kansalaisista omisti vuonna 1981 yhteensä kahdeksan prosenttia Euroopan rikkauksista yhteensä. 25 vuotta myöhemmin tuon vauraimman yhden prosentin hallussa oli 17 prosenttia Euroopan unionin kokonaistuloista. Kuudesosa kansalaisista eli yhteensä 74 miljoonaa eurooppalaista elää yksittäisten jäsenvaltioiden määrittelemän köyhyysrajan alapuolella. Noin 185 miljoonaa eurooppalaista eli lähes neljä prosenttia Euroopan kansasta eläisi köyhyydessä ilman tulonsiirtoja. Tarvitaan siis aktiivista sosiaalipolitiikkaa vaurauden jakamiseksi. Unionin toimet sosiaalisektorilla ovat kuitenkin varsin mitättömät. Komission juuri esittelemä visio 2000-luvun sosiaalisemmasta Euroopasta on käsitteellisessä mielessä oikea, mutta se ei sisällä lainsäädäntöaloitteita. Komission puheenjohtaja Barroso totesi hetki sitten, että Lissabonin strategia kantaa hedelmää. Hän on oikeassa. Samaan aikaan Euroopan noususuhdannetta uhkaa kuitenkin erityisen salakavala globalisaation muoto, nimittäin rahoitusmarkkinoiden vapautuminen. Niin sanottu subprime-asuntolainakriisi alkoi Yhdysvaltain kulutushysteriasta. Globaalit rahoitusmarkkinat ottivat niskoilleen heikoin asuntolainoin rahoitetut ”erityiset välineet”. Pankki-, vakuutus- ja eläkesektorin kerma osoitti jälleen kerran, että ahneus vie voiton järjestä. Rahoitusmaailma ei kuitenkaan ota riskejä, sillä se on ” ”. Jäsenvaltioiden keskuspankit ja veronmaksajat rientävät erorahan saavien avuksi, mikä ei tule halvaksi. Euroopan taloustoiminta on jo hiipunut, ja laskusuhdanteen uhka häilyy Yhdysvaltojen yllä. Dollarin arvo on putoamassa, ja raaka-aineiden, myös peruselintarvikkeiden, hinnat ovat nousussa. Luotonannon kiristyminen vahingoittaa jo pieniä ja keskisuuria yrityksiä ja tulevia asunnonostajia. Lukiessani luonnosta Lissabonin Eurooppa-neuvoston päätelmiksi en näe, että Eurooppa voisi lähteä uuteen nousuun, mikä on karvas pettymys."@fi⁷ ". Tisztelt soros elnök úr, a Bizottság elnöke! 1981-ben Európa teljes vagyonának 8%-át népességének egy százaléka birtokolta. Huszonöt évvel később a legvagyonosabb egy százalék az Európai Unióban az összes bevétel 17%-val rendelkezik. Miközben minden hatodik ember – a 74 millió európaiból – az egyes tagállamok által meghatározott szegénységi szint alatt él. Ha nem léteznének a szociális juttatások, akkor közel 185 millió európai – a népesség közel 4%-a – süllyedne szegénységbe. Ezért merül fel az igény egy aktív szociálpolitika: a javak újraelosztásának politikája iránt. Az Unió társadalmi téren azonban csak igen csekély erőfeszítések tett. A XXI. század szociálisan érzékenyebb Európájának víziója – amit a Bizottság éppen most vázolt – koncepciójában ugyan hibátlan, de valójában hiányoznak belőle a tényleges jogalkotási kezdeményezések. A Bizottság elnöke, Barroso úr, az imént mondta el nekünk, hogy már láthatóak a lisszaboni stratégia eredményei. Igaza van. Azonban ezzel egy időben, az Európában tapasztalható gazdasági fellendülést a globalizáció egy különösen veszélyes változata fenyegeti, amely a határok nélküli pénzügyi piacok formájában jelentkezik. Az úgynevezett „másodlagos jelzálog” hitelezési válság az Egyesült Államokban óriási méreteket öltő fogyasztásra vezethető vissza. A globális pénzügyi ágazat „különleges eszközöket” használt, amelyeket a bizonytalan jelzálogok finanszíroztak és a bank-, biztosítási- és nyugdíjágazat krémje a kapzsiság és az intelligencia felett aratott újabb győzelmét mutatta fel. Maga a pénzügyi ágazat semmit sem kockáztat: „túlságosan nagy ahhoz, hogy elbukjon”. A nemzeti központi bankok és az adófizetők biztosítják majd az arany ejtőernyősök számára a biztonságos földreszállást és ez nem lesz olcsó. A gazdasági tevékenység már lelassult Európában. Recesszió fenyeget az Egyesült Államokban. A dollár esik és a nyersanyagárak – beleértve az alapvető élelmiszerárakat is – az egekig szöknek. A súlyos pénz- vagy hitelszűke már hatással van a kis- és közepes méretű vállalatokra és a leendő hazai vásárolókra. A lisszaboni Tanács határozattervezetének olvasásakor semmilyen kilátást sem találok arra nézve, hogy Európa újból erőre kapjon és ezt elkeserítően sajnálatosnak tartom."@hu¹¹ ". SignorPresidente, signor Presidente in carica, signor Presidentedella Commissione, nel 1981 l’1 per centodella popolazioneeuropea possedeval’8 per centodella ricchezza complessiva. Venticinque anni più tardi, l’1 per cento più ricco detiene il 17 per centodel reddito totalenell’Unione europea. Intanto, una personasu sei, perun totale di 74 milionidi europei,vive al di sotto della soglia di povertàcome definitanei singoli Statimembri. In assenza di trasferimenti sociali, circa 185 milionidi europei, ossia quasi il 4 per centodella popolazione,scivolerebbe nella povertà. Da questo si evince la necessitàdi una politica socialeattiva, di una politica di ridistribuzione della ricchezza. Tuttavia, nel settore sociale l’impegno dell’Unione è particolarmente esiguo. La visionedi un’Europa più sensibile alle questioni sociali nel XXI secolo, che la Commissioneha appena tracciato, è perfetta dal punto di vista concettualema priva di corrispettivo in iniziative legislative concrete. Il Presidente della Commissione Barroso ci ha appena dettoche la strategia di Lisbonasta dando i suoi frutti. Ha ragione. Tuttavia, al tempo stesso, la tendenza al miglioramento dell’economia europea è minacciatadel volto più infido dellaglobalizzazione, ossia la mancanza di frontiere nei mercati finanziari. La cosiddetta crisidei ha avuto la sua originenel consumismo smodatonegli Stati Uniti. La finanza globalesi è entusiasmataper questi “strumenti speciali”finanziati con ipoteche scadute, e il fior fiore del settore bancario, assicurativo e pensionisticoci ha offerto un nuovo esempio di trionfo dell’avidità sull’intelligenza. Il settore finanziario, in ogni caso, non rischia nulla: è “troppo grande per fallire” Le banche centralinazionalie i contribuentigarantiranno un atterraggio sicuro a questi paracadutisti d’oro, ma ciò avverrà a un prezzo non da poco. L’economiain Europaha già rallentato. La recessioneminaccia gli Stati Uniti; il dollarosta sprofondando e i prezzi dellematerie prime, ivi compresi gli alimenti essenziali, salgono vertiginosamente. La stretta creditiziasta già affliggendo le piccole e medie impresee i potenziali acquirenti di case. Leggendo il progetto di conclusionedel Consiglio di Lisbona, non vedo alcun accenno di uncambiamento di rotta da parte dell’Europa, e me ne rincresce sentitamente."@it¹² ". Gerb. pirmininke, gerb. einantis Tarybos Pirmininko pareigas, gerb. Komisijos Pirmininke, 1981 m. 1 proc. Europos gyventojų savo rankose turėjo 8 proc. viso jos turto. Praėjus 25 metams, tas turtingiausias 1 proc. savo rankose jau sutelkęs 17 proc. visų pajamų Europos Sąjungoje. Tuo tarpu vienas asmuo iš šešių, o tai iš viso sudaro 74 mln. europiečių, gyvena už valstybių narių nustatytos nacionalinės skurdo ribos. Jei ne socialinė parama, apie 185 mln. europiečių, kas sudaro beveik 4 proc. visų gyventojų, gyventų skurde. Todėl būtina vykdyti aktyvią socialinę politiką, politiką, nukreiptą į turto perskirstymą. Tačiau Sąjungos pastangos socialiniame fronte yra ypač menkos. Labiau į socialinę sritį orientuotos XXI a. Europos vizija, kurią Komisija ką tik apibrėžė, konceptualiai yra nepriekaištinga, bet neparemta jokiomis realiomis teisėkūros iniciatyvomis. Komisijos Pirmininkas J. M. Barroso savo kalboje pasakė, kad Lisabonos strategija jau duoda vaisių. Jis yra teisus. Tačiau tuo pat metu ekonomikos augimui Europoje kelia grėsmę ypač apgaulinga globalizacijos versija sienų neturinčių finansų rinkų pavidalu. Vadinamosios antrinių būsto paskolų krizės šaknys glūdi karštligiškame vartotojiškume, būdingame Jungtinėms Amerikos Valstijoms. Pasaulinė finansų pramonė įsitraukė į „specialias priemones“, finansuojamas nepatikima hipoteka, todėl dar kartą teko tapti bankininkystės, draudimo ir pensijų fondo sektoriaus grietinėlės godumo pergalės virš proto liudininkais. Pats finansų sektorius, žinoma, niekuo nerizikuoja – jis „per didelis, kad žlugtų“ Nacionaliniai centriniai bankai ir mokesčių mokėtojai užtikrins saugų nusileidimą auksiniams parašiutininkams, ir kainuos tai nemažai. Ekonominė veikla Europoje jau sulėtėjo. Jungtinėse Amerikos Valstijose grėsmingai artėja ekonomikos nuosmukis. Dolerio kursas smunka, o žaliavų, įskaitant pagrindinius maisto produktus, kainos staigiai kyla. Nuo paskolų sistemos krizės pasekmių jau kenčia smulkios ir vidutinės įmonės bei būsimi būsto pirkėjai. Perskaitęs Lisabonos Tarybos išvadų projektą, aš nepamačiau jokių perspektyvų, kad Europa atsigaus, ir tai labai liūdina."@lt¹⁴ ". Priekšsēdētāja kungs, pašreizējais Padomes priekšsēdētāj, Komisijas priekšsēdētāj, 1981. gadā vienam procentam Eiropas iedzīvotāju piederēja 8 % kopējo tās bagātību. Pēc divdesmit pieciem gadiem šim procentam pieder 17 % kopējo Eiropas Savienības ienākumu. Tajā pašā laikā viens no sešiem cilvēkiem (no kopējā Eiropas iedzīvotāju skaita, kas ir 74 miljoni) dzīvo zem dalībvalstu noteiktā nabadzības līmeņa. Ja nebūtu sociālo pabalstu, aptuveni 185 miljoni eiropiešu vai gandrīz 4 % iedzīvotāju nonāktu nabadzībā. Tādēļ ir nepieciešama aktīva sociālā politika – politika labklājības izplatīšanai. Taču Eiropas Savienības centieni sociālajā jomā ir īpaši vārgi. Komisijas nupat izstrādātā vīzija par sociālāk orientētu Eiropu 21. gadsimtā ir konceptuāli nevainojama, bet nenosaka jebkādu faktisku tiesisku iniciatīvu. Komisijas priekšsēdētājs . . tikko mums teica, ka Lisabonas stratēģija nes augļus. Viņam ir taisnība. Tomēr tajā pašā laikā pārmaiņas Eiropas ekonomikā apdraud ļoti nedrošā globalizācijas versija, kas paredz finanšu tirgu bez robežām. Tā saucamās aizdevumu krīzes iemesli ir meklējami patērnieciskuma aģitācijā Amerikas Savienotajās Valstīs. Globālā finanšu nozare „uzķērās uz” īpašajiem transportlīdzekļiem, ko finansēja, pamatojoties uz nesaprātīgām ķīlām. Banku, apdrošināšanas un pensiju fondu sektora elite mums vēlreiz pierādīja alkatības triumfu pār saprātu. Protams, ka finanšu sektors ne ar ko neriskē – tas ir pārāk liels, lai piedzīvotu neveiksmi. Nacionālās centrālās bankas un nodokļu maksātāji nodrošinās drošu piezemēšanos zelta izpletņlēcējiem, un tas nemaksās lēti. Ekonomiskā aktivitāte Eiropā jau ir mazinājusies. Amerikas Savienotajām Valstīm draud recesija. Dolāra vērtība krītas, un izejmateriālu, tostarp pārtikas preču, cena ceļas. Kredītu slogs jau ietekmē mazos un vidēja izmēra uzņēmumus, kā arī iespējamos nekustamā īpašuma pircējus. Izlasot Lisabonas Padomes secinājumu projektu, es neredzu plānu, kā Eiropai atgūties, un man tas šķiet ļoti nožēlojami."@lv¹³ "Messieurs les Présidents, en 1981, 1 % de la population européenne détenait 8 % de la richesse globale de l'époque. Vingt-cinq ans plus tard, 1 % des plus riches disposent de 17 % des revenus dans l'Union européenne. Une personne sur six, soit quelque 74 millions d'Européens, vit en-dessous du seuil de pauvreté tel que défini pour chaque pays. En l'absence de transferts sociaux, quelque 185 millions d'Européens, soit près de 4 % de la population européenne, s'enfonceraient dans la pauvreté. Cela démontre la nécessité d'une politique sociale active, d'une politique de redistribution de la richesse. Or, dans le domaine social, l'action de l'Union est particulièrement ténue. La vision pour une Europe plus sociale au XXIe siècle que la Commission vient de présenter est parfaite dans son analyse mais muette en matière d'initiatives législatives. Le Président Barroso vient de nous dire que la stratégie de Lisbonne porte ses fruits. Il a raison. Mais en même temps, l'embellie conjoncturelle de l'Europe est menacée par la version la plus perfide de la globalisation: les marchés financiers sans frontières. La crise dite des est née de la frénésie consommatrice des Américains. La finance globale a endossé ces véhicules spéciaux remplis d'hypothèques pourries. La fine fleur de la banque, de l'assurance, des fonds de pension a démontré une nouvelle fois que l'avidité est plus grande que l'intelligence. De toute façon, le monde de la finance ne risque rien: Les Banques centrales des États et le contribuable viendront à la rescousse des porteurs de parachutes dorés. Le prix à payer sera important. Déjà l'activité économique s'est réduite en Europe. La récession menace aux États-Unis. Le dollar s'enfonce, les prix des matières premières, même des aliments de base, flambent. Le resserrement du crédit affecte déjà les PME et les citoyens en quête d'un logement. À lire le projet de conclusion du Conseil de Lisbonne, on ne voit venir aucun sursaut de l'Europe, et je le regrette très amèrement."@mt¹⁵ "Mijnheer de Voorzitter, mijnheer defungerend voorzitter van de Raad, geachte voorzitter van de Commissie, in 1981 was 8 procentvan de totale rijkdom van Europa in het bezit van één procent van de bevolking. Vijfentwintig jaar later beschikt de rijkste één procent van de bevolking over 17 procent van het totale inkomen. Inmiddels leeft één op de zes mensen – in totaal 74 miljoen Europeanen – onder de armoedegrens zoals die is gedefinieerd in de verschillende lidstaten. Zonder sociale uitkeringen zouden 185 miljoen Europeanen – bijna 40 procent van de bevolking – onder de armoedegrens terechtkomen. Daarom is er een actief sociaal beleid nodig: een beleid voor de herverdeling van rijkdom. De inspanningen van de Unie op het sociale vlak zijn echter heel magertjes. De visie die de Commissie zojuist heeft geschetst van een meer sociaal gericht beleid in de 21e eeuw, is conceptueel gezien heel mooi, maar geheel verstoken van concrete wetgevingsmaatregelen. Commissievoorzitter Barroso heeft ons zo-even verteld dat de strategie van Lissabon inmiddels vruchten afwerpt. Dat klopt, maar toch wordt de opleving van de economie in Europa bedreigd door een bijzonder verraderlijke vorm van globalisering, in de vorm van financiële markten zonder grenzen. De zogenaamde subprime-kredietcrisis is ontstaan door een ongebreideld consumentisme in de Verenigde Staten. De mondiale financiële sector verzon “speciale beleggingsvehikels” die werden gefinancierd via rommelhypotheken, en de crème de la crème van de banken-, verzekerings- en pensioensector heeft de hebzucht weer eens laten zegevieren over het verstand. De financiële sector loopt zelf natuurlijk geen enkel risico: de sector is immers . De nationale centrale banken en de belastingbetalers zullen er wel voor zorgen dat de topmensen aan hun ‘gouden parachutes’ een zachte landing zullen maken, en dat wordt niet goedkoop. De economiein Europa is al afgekoeld. In de Verenigde Staten dreigt een recessie. De dollar daalt en de prijzen voor grondstoffen, met inbegrip van basisvoedingsmiddelen, rijzen de pan uit. De kredietschaarste heeft reeds gevolgen voor kleine en middelgrote ondernemingen en voor mensen die een huis willen kopen. Bij het lezen van de ontwerpconclusies van de Raad van Lissabon vind ik niets wat erop wijst dat Europa er weer bovenop komt, wat ik ten zeerste betreur."@nl³ ". Panie przewodniczący, panie urzędujący przewodniczący, panie przewodniczący Komisji! W 1981 r. jeden procent populacji Europy posiadał 8% jej ogólnego bogactwa. Dwadzieścia pięć lat później, najbogatszy jeden procent posiada 17% całkowitego dochodu w Unii Europejskiej. Tymczasem, jedna na sześć osób – czyli ogólnie 74 milionów Europejczyków – żyje poniżej progu ubóstwa określanego w poszczególnych państwach członkowskich. Bez transferów społecznych około 185 milionów Europejczyków – niemalże 4% populacji – wpadłoby w ubóstwo. W związku z tym istnieje potrzeba prowadzenia aktywnej polityki społecznej: polityki mającej na celu redystrybucję bogactwa. Wysiłki Unii podejmowane na płaszczyźnie społecznej są jednakże szczególnie słabe. Wizja, jaką Komisja właśnie nakreśliła, bardziej ukierunkowanej na sprawy społeczne Europy XXI w., jest teoretycznie nieskazitelna, ale pozbawiona jakiejkolwiek obecnej inicjatywy legislacyjnej. Przewodniczący Komisji pan Barroso właśnie powiedział, że strategia lizbońska przynosi skutki. Ma rację. Jednakże jednocześnie przewrót gospodarczy w Europie jest zagrożony przez szczególnie zdradliwą wersję globalizacji, w postaci rynków finansowych bez granic. Kryzys na rynku, tak zwanych, kredytów „subprime” znajduje swe źródła w szalonym konsumpcjonizmie w Stanach Zjednoczonych. Światowy sektor finansowy jechał w „specjalnych pojazdach” finansowanych poprzez niepewne hipoteki, a sektor bankowy, ubezpieczeniowy i emerytalny doprowadził ponownie do triumfu chciwości nad inteligencją. Sam sektor finansowy oczywiście nie ryzykuje niczym: jest „zbyt duży, aby się przewrócić”. Narodowe banki centralne i podatnicy zapewnią bezpiecznie lądowanie złotym spadochroniarzom, ale odbędzie się to wysokim kosztem. Aktywność ekonomiczna w Europie już osłabła. W Stanach Zjednoczonych zbliża się recesja. Dolar tonie, a ceny surowców, w tym podstawowych artykułów spożywczych, wzbijają się do góry. Krach na rynku kredytów już dotyka małe i średnie przedsiębiorstwa oraz niedoszłych nabywców domów. Czytając projekt konkluzji ze szczytu Rady w Lizbonie, nie znalazłem żadnej propozycji wyjścia Europy z kryzysu i uważam, że jest to godne ubolewania."@pl¹⁶ "Senhor Presidente, em 1981 1% da população europeia detinha 8% da riqueza global da época. Vinte e cinco anos mais tarde, 1% dos mais ricos dispõem de 17% dos rendimentos na União Europeia. Uma pessoa em cada 6, ou seja, cerca de 74 milhões de Europeus, vive abaixo do limiar de pobreza tal como definido para cada país. Na ausência de ajudas sociais, cerca de 185 milhões de Europeus, ou seja, perto de 4% da população europeia, afundar-se-iam na pobreza. O que demonstra a necessidade de uma política social activa, de uma política de redistribuição da riqueza. Ora, no domínio social, a acção da União é particularmente ténue. A visão de uma Europa mais social no século XXI que a Comissão acaba de apresentar é perfeita na sua análise, mas muda em matéria de iniciativas legislativas. O Presidente Barroso acaba de nos dizer que a Estratégia de Lisboa está a dar frutos. Tem toda a razão. Mas, ao mesmo tempo, a bela conjuntura da Europa está ameaçada pela versão mais pérfida da globalização: os mercados financeiros sem fronteiras. A crise dita do " " nasceu do frenesim consumidor dos americanos. A finança global endossou esses veículos especiais repletos de hipotecas podres. A fina-flor da banca, dos seguros, dos fundos de pensão demonstrou mais uma vez que avidez é maior do que a inteligência. Seja como for, o mundo da finança não arrisca nada: . Os Bancos Centrais dos Estados e o contribuinte virão em socorro dos possuidores de pára-quedas dourados. O preço a pagar será enorme. A actividade económica já começou a decair na Europa. A recessão ameaça nos Estados Unidos. O dólar está a afundar-se, os preços das matérias-primas, e mesmo dos alimentos de base, estão a subir em flecha. A contracção do crédito afecta já as pequenas e médias empresas (PME) e os cidadãos que precisam de uma habitação. Ao lermos o projecto de conclusão do Conselho Europeu de Lisboa, não detectamos qualquer sobressalto da parte da Europa, facto que lamento amargamente."@pt¹⁷ "Messieurs les Présidents, en 1981, 1 % de la population européenne détenait 8 % de la richesse globale de l'époque. Vingt-cinq ans plus tard, 1 % des plus riches disposent de 17 % des revenus dans l'Union européenne. Une personne sur six, soit quelque 74 millions d'Européens, vit en-dessous du seuil de pauvreté tel que défini pour chaque pays. En l'absence de transferts sociaux, quelque 185 millions d'Européens, soit près de 4 % de la population européenne, s'enfonceraient dans la pauvreté. Cela démontre la nécessité d'une politique sociale active, d'une politique de redistribution de la richesse. Or, dans le domaine social, l'action de l'Union est particulièrement ténue. La vision pour une Europe plus sociale au XXIe siècle que la Commission vient de présenter est parfaite dans son analyse mais muette en matière d'initiatives législatives. Le Président Barroso vient de nous dire que la stratégie de Lisbonne porte ses fruits. Il a raison. Mais en même temps, l'embellie conjoncturelle de l'Europe est menacée par la version la plus perfide de la globalisation: les marchés financiers sans frontières. La crise dite des est née de la frénésie consommatrice des Américains. La finance globale a endossé ces véhicules spéciaux remplis d'hypothèques pourries. La fine fleur de la banque, de l'assurance, des fonds de pension a démontré une nouvelle fois que l'avidité est plus grande que l'intelligence. De toute façon, le monde de la finance ne risque rien: Les Banques centrales des États et le contribuable viendront à la rescousse des porteurs de parachutes dorés. Le prix à payer sera important. Déjà l'activité économique s'est réduite en Europe. La récession menace aux États-Unis. Le dollar s'enfonce, les prix des matières premières, même des aliments de base, flambent. Le resserrement du crédit affecte déjà les PME et les citoyens en quête d'un logement. À lire le projet de conclusion du Conseil de Lisbonne, on ne voit venir aucun sursaut de l'Europe, et je le regrette très amèrement."@ro¹⁸ ". Vážený pán predseda, pán úradujúci predseda, pán predseda Komisie, v roku 1981 vlastnilo 1 %európskej populácie 8 % vtedajšieho celkového bohatstva Európy. O dvadsaťpäť rokov neskôr drží jedno percento najbohatších občanov 17 % všetkých príjmov Európskej únie. Jeden človek zo šiestich, teda celkom 74 miliónov Európanov zatiaľ žije pod hranicou chudoby, ktorá sa stanovuje pre každý členský štát. Ak by neexistovali sociálne prevody, spadlo by do chudoby približne 185 miliónov Európanov, teda takmer 4 % populácie. Z tohto plynie nutnosť aktívnej sociálnej politiky: politiky, ktorá bude bohatstvo prerozdeľovať. Úsilie Únie v sociálnej oblasti je však veľmi chabé. Vízia sociálnejšie zameranej Európy 21. storočia, ktorú práve predstavila Komisia, je koncepčne bezchybná, ale úplne mlčí o akejkoľvek skutočnej legislatívnej iniciatíve. Predseda Komisie pán Barroso nám pred chvíľou oznámil, že lisabonská stratégia prináša svoje plody. Má pravdu. Hospodársky obrat v Európe je však súčasne ohrozený obzvlášť zákernou verziou globalizácie, a tou sú finančné trhy bez hraníc. Úverová kríza nazývaná „subprime crisis“ má pôvod vo freneticky spotrebnom správaní sa Američanov. Globálny finančný priemysel sa zaoberal „špeciálnymi nástrojmi“ financovanými prostredníctvom nespoľahlivých hypoték, a vrchol sektora bankovníctva, poistenia a dôchodkov nás pohostil ďalším triumfom nenásytnosti nad inteligenciou. Finančné odvetvie samé osebe pochopiteľne neriskuje nič: je „príliš veľké na zlyhanie“. Národné centrálne banky a platcovia daní zaistia bezpečné pristátie zlatých parašutistov a lacné to nebude. V Európe sa už hospodárska aktivita spomalila. V Spojených štátoch hrozí recesia. Dolár klesá a ceny surovín vrátane základných potravín stúpajú. Obmedzovania úverov už postihuje malé a stredné podniky a ľudí, ktorí hľadajú bývanie. Pri čítaní návrhu záverov zo zasadnutia Rady v Lisabone nevidím žiadnu vyhliadku na zotavenie Európy a veľmi horko to ľutujem."@sk¹⁹ ". – ( ) Gospod predsednik, predsedujoči, predsednik Komisije, leta 1981 je en odstotek prebivalcev Evrope imel v lasti 8 % njenega celotnega bogastva. Po petindvajsetih letih znaša prihodek enega odstotka najbogatejših prebivalcev 17 % celotnega prihodka Evropske unije. Medtem vsaka šesta oseba, kar pomeni skupaj 74 milijonov Evropejcev, živi pod pragom revščine, ki so ga določile posamezne države članice. Če ne bi bilo socialnih prenosov, bi okrog 185 milijonov Evropejcev, kar je skoraj 4 % prebivalstva, zdrsnilo v revščino. Zato je potrebna aktivna socialna politika: politika za prerazporeditev bogastva. Vendar je prizadevanje Unije na socialnem področju zlasti slabo. Vizija, ki jo je Komisija ravnokar poudarila, o večji socialni usmerjenosti Evropi v 21. stoletju, je pojmovno brez napak, vendar ne vključuje nobene dejanske zakonodajne pobude. Predsednik komisije Barroso nam je ravnokar povedal, da lizbonska strategija prinaša rezultate. Prav ima. Vendar hkrati gospodarski rasti v Evropi grozi zlasti zahrbtna različica globalizacije, ki je v obliki finančnih trgov brez mej. Tako imenovano krizo hipotekarnih posojil je povzročilo obsedeno potrošništvo v Združenih državah. Globalna finančna industrija se je lotila „posebnih vozil“, ki so se financirali z nerazumnimi hipotekami, pri čemer so nam bančni, zavarovalni in pokojninski sektor postregli s še eno zmago pohlepa nad razumom. Finančni sektor sam seveda ne tvega ničesar: prevelik je, da bi mu spodletelo. Nacionalne centralne banke in davkoplačevalci bodo zagotovili varen pristanek za zlate padalce, kar ne bo poceni. Gospodarska dejavnost v Evropi se je že upočasnila. V Združenih državah grozi recesija. Vrednost dolarja pada in cene surovin, vključno z osnovnimi živili, naraščajo. Kreditne težave že vplivajo na mala in srednje velika podjetja ter potencialne domače kupce. Po pregledu osnutka sklepa lizbonskega Sveta ne vidim nobenih obetov, da bi se Evropa uprla, kar se mi zdi zelo obžalovanja vredno."@sl²⁰ ". Herr talman, herr rådsordförande, herr kommissionsordförande! År 1981 ägde 1 procent av Europas befolkning 8 procent av dess sammanlagda tillgångar. Tjugofem år senare har den rikaste procenten 17 procent av den sammanlagda inkomsten i EU. Samtidigt är det en sjättedel av européerna – sammanlagt 74 miljoner människor – som lever under fattigdomsgränsen som den definieras i de enskilda medlemsstaterna. Utan de sociala överföringarna skulle omkring 185 miljoner européer – nästan 4 procent av befolkningen – hamna i fattigdom. En aktiv socialpolitik är därför nödvändig: en politik för att omfördela välståndet. Men EU:s insats på det sociala området är riktigt klen. Den vision som kommissionen just skisserat, om ett mer socialt inriktat EU på 2000-talet, är begreppsmässigt felfri, men inga som helst lagstiftningsinitiativ har i själva verket tagits. Kommissionsordförande José Manuel Barroso har just berättat att Lissabonstrategin ger resultat. Han har rätt. Men samtidigt hotas den ekonomiska uppgången i EU av en särskilt förrädisk form av globalisering, nämligen finansmarknader utan gränser. Den så kallade subprimelånekrisen hade sitt ursprung i frenetisk köpgalenskap i Förenta staterna. Den globala finansindustrin satsade på ”specialföretag” som finansierades med osunda hypotekslån, och gräddan av bank-, försäkrings- och pensionssektorn bjöd oss på ännu en penningbegärets triumf över förnuftet. Finanssektorn själv riskerar naturligtvis ingenting: den är för stor för att gå under. Nationella centralbanker och skattebetalare kommer att se till att de gyllene fallskärmshopparna landar säkert, och det kommer inte att bli billigt. Den ekonomiska aktiviteten i Europa har redan avmattats. En konjunkturnedgång hotar i Förenta staterna. Dollarn sjunker och priserna på råvaror, även baslivsmedel, skjuter i höjden. Kreditkrisen drabbar redan små och medelstora företag och potentiella husköpare. När det gäller förslaget till slutsatser från rådets möte i Lissabon ser jag inga utsikter till att Europa ska repa sig, och det tycker jag är oerhört beklagligt."@sv²²
lpv:unclassifiedMetadata	"Barroso"¹³ "FR"²⁰ "J"¹³ "M"¹³ "Robert Goebbels (PSE )"²⁰ "Robert Goebbels (PSE ). -"²¹ "Robert Goebbels (PSE ). –"^18,15 "subprime"^17,12 "subprimes"^18,15,21,8 "too big to fail"^7,17 "too big to fail."^18,15,21,9,8 "“too big to fail”"³