Local view for "http://purl.org/linkedpolitics/eu/plenary/2007-09-05-Speech-3-368"

Predicate	Value (sorted: default)
rdf:type	lpv_eu:Speech⁶
dcterms:Date	"2007-09-05"^^xsd:date⁶
dcterms:Is Part Of	lp_eu:Aplicarea principiului durabilităţii pescuitului în Uniunea Europeană prin intermediul recoltei maxime durabile (dezbatere)⁶
dcterms:Language	"fr"^^xsd:language⁶
lpv:document identification number	"en.20070905.25.3-368"⁶
lpv:hasSubsequent	lp_eu:2007-09-05-Speech-3-369⁶
lpv:speaker	lp:Jean-Claude Martinez⁶
lpv:spoken text	"Madame la Présidente, Monsieur le Commissaire, les rapports de nos deux collègues, dont celui de Carmen Fraga, portent sur ce problème insoluble de la pêche, parce que la ressource halieutique est limitée et que la demande, elle, ne cesse d'augmenter. Par conséquent, la politique de la pêche n'est pas la PAC. Dans la PAC, depuis 1968 et Sicco Mansholt, la Commission poursuit depuis 40 ans une erreur stratégique, qui est un crime contre l'humanité: celle-ci a besoin de céréales et de lait et il en manque comme le prouve l'augmentation des prix. Dans la politique de la pêche, c'est différent. Les erreurs de la Commission relèvent simplement de son péché habituel, technocratique, mais pas du crime stratégique. La gestion de la ressource avec des TAC, des quotas, des IFOP, des POP a échoué. La Commission a légiféré sur tout: les filets, les tonnages, la puissance de la flotte, le nombre d'unités et en fin de compte - le rapporteur nous le dit - il y a moins de pêcheurs, il y a moins de morue, il y a moins, même, de thon rouge en Méditerranée, d'où la colère des pêcheurs, aux mois de juin-juillet. Chez moi, par exemple, dans le port de Sète ou du Grau-du-Roi, les pêcheurs à la tonaille, qui est une pêche traditionnelle avec de petits filets, une pêche côtière, protestaient de ne pas pouvoir pêcher à partir de juillet. Pour autant, en dépit de tous ces contrôles, de toutes ces démolitions, de toutes ces sanctions - peut-être même, un jour, on mettra un bracelet électronique au pêcheur pour le surveiller - les stocks sont en danger, nous dit le rapporteur. La politique commune de pêche n'a pas marché et pourquoi? Parce que le problème est planétaire: la Chine, l'Indonésie, les Philippines, le Pérou pêchent. Comme pour le vin, où nous arrachons quand le monde plante, nous cassons les bateaux quand les États-Unis les augmentent ou que la Russie, l'Islande, la Norvège augmentent la puissance de leurs bateaux. On peut inventer des indicateurs, une espèce de rendement maximal durable, mais si le voisin pêche plus, le fait de pêcher moins n'améliore pas l'état des stocks. Et l'élevage, c'est-à-dire l'aquaculture, n'étant pas non plus une vraie solution à cause des farines de poisson, la pêche est donc l'exemple parfait démontrant que le niveau communautaire est à la fois trop haut quand la pêche est côtière, et que la décision doit être locale, ou trop bas quand la pêche est hauturière. Dans ce cas, soit on montera très vite au niveau planétaire avec l'aide des scientifiques, soit d'ici la fin du vingt-et-unième siècle, on ira au cinéma pour pêcher les derniers Nemo."@fr⁸
lpv:spokenAs	member; Delegation to the Euro-Latin American Parliamentary Assembly (2007-05-23--2009-07-13)²³ unknown; Front national (2004-07-20--2009-03-18)²³ member; ITS (2007-01-15--2007-11-13)²³ substitute; Delegation to the Euro-Mediterranean Parliamentary Assembly (2007-03-15--2009-07-13)²³ substitute; BUDG (2007-01-31--2009-07-13)²³ member; AGRI (2007-01-31--2009-07-13)²³ member; Delegation for relations with the countries of the Andean Community (2007-03-15--2009-07-13)²³
lpv:translated text	"Paní předsedající, pane komisaři, zprávy, které předložili naši dva kolegové včetně zprávy od paní Fragové, se týkají tohoto neřešitelného problému rybolovu, neřešitelného proto, že populace ryb jsou omezené a poptávka se neustále zvyšuje. V konečném důsledku politika rybolovu není SZP. Od roku 1968 a Sicca Mansholta dělala Komise 40 let strategickou chybu v SZP, která dosáhla rozměrů zločinu proti lidskosti, jelikož lidstvo potřebuje obilniny a mléko a není jich dostatek, což dokazuje zvyšování cen. Politika rybolovu je jiná. Chyby, které dělá Komise, jednoduše vyplývají z jejích standardních technokratických přestupků, nikoli však ze strategického zločinu. Hospodaření s rybolovnými zdroji prostřednictvím celkových povolených výlovů, kvót, nástroje FNOR, víceletých orientačních programů (MAGP) selhalo. Komise právně upravovala všechno: sítě, tonáže, sílu loďstva, množství jednotek a nakonec, jak nám říká zpravodajka, máme méně rybářů, méně tresky dokonce i méně tuňáka modroploutvého ve Středozemním moři, což způsobilo hněv rybářů v červnu a v červenci. V oblasti, z níž pocházím, například v přístavu Sète nebo Le Grau-du-Roi rybáři, kteří využívají tzv. sítě thonaille k lovu ryb, což je tradiční způsob lovu ryb do malých sítí u pobřeží, protestovali, že od července nemohou lovit. Navzdory všem kontrolám, všemu ničení, všem sankcím, možná jednoho dne na rybáře připevní elektronické čipy, aby je mohli sledovat, jsou zdroje ohroženy, jak nám říká zpravodajka. Společná politika rybolovu selhala, a proč? Protože se jedná o celosvětový problém: problém s rybami v Číně, Indonésii, na Filipínách a v Peru. Podobně jako v případě révy, kterou vytrháváme, přičemž ostatní svět ji sází, podobně ničíme lodě, zatímco Spojené státy je staví a Rusko, Island a Norsko zvyšují objem motorů na svých plavidlech. Můžete stanovit ukazatele typu maximálního udržitelného výnosu, avšak jestliže náš soused loví více, to, že vy lovíte méně, nezlepší stav populací ryb. Kromě toho, protože zemědělství nebo akvakultury není skutečným řešením, třeba kvůli rybímu masu, je rybolov dokonalou ukázkou toho, že úroveň Společenství je příliš vysoká v případě lovu ryb u pobřeží, kde by rozhodnutí mělo být přijato na místní úrovni, nebo příliš nízká v případě lovu ryb na otevřeném moři. V těchto případech se buď velmi rychle dostaneme na světovou úroveň za pomoci vědců, nebo na konci dvacátého prvního století budeme chodit do kina hledat poslední Nemy."@cs¹ "Fru formand, hr. Kommissær! Betænkningerne af vores to kolleger, herunder den fra fru Fraga, vedrører dette uløselige problem med fiskeriet - uløseligt, fordi fiskebestandene er begrænsede, og efterspørgslen samtidig er konstant stigende. Det betyder, at fiskeripolitikken ikke kan sidestilles med den fælles landbrugspolitik. I 40 år, siden 1968 og tiden med Sicco Mansholt, har Kommissionen med den fælles landbrugspolitik gjort en strategisk fejltagelse, der kan betragtes som en forbrydelse mod menneskeheden. Menneskeheden har nemlig behov for korn og mælk, og der er knaphed på disse fødevarer, hvilket prisstigningerne viser. Men hensyn til fiskeripolitikken er det anderledes. Kommissionens fejl skyldes ganske enkelt dens sædvanlige teknokratiske synd og ikke en strategisk forbrydelse. Forvaltningen af fiskebestandene gennem TAC, kvoter, FIUF og FUP er slået fejl. Kommissionen har lovgivet om alting: net, tonnage, motorkraft, antal enheder og i sidste ende er der, som ordføreren fortæller - færre fiskere, færre torsk og endog færre almindelige tun i Middelhavet, hvilket vakte fiskernes vrede i juni og juli. Hvor jeg eksempelvis kommer fra, protesterede fiskerne i havnen i Sète og i Grau-du-Roi. De driver thonaillefiskeri, som er et traditionelt kystfiskeri med små net, og de var utilfredse med, at de ikke måtte fiske fra og med juli. Ikke desto mindre, trods alle disse kontroller, al denne ødelæggelse og alle disse sanktioner - måske ender man en dag med at sætte en elektronisk chip på fiskerne for at overvåge dem - er fiskebestandene i fare, som ordføreren siger. Den fælles fiskeripolitik har ikke fungeret, og hvorfor? Fordi problemet er globalt. I Kina, Indonesien, Filippinerne og Peru fisker man. Det er som med vinproduktionen, hvor vi nedlægger dyrkningsområder, mens resten af verden planter til. Vi ophugger vores både, mens USA bygger flere, og Rusland, Island og Norge øger bådenes motorkraft. Man kan indføre indikatorer som f.eks. den maksimale bæredygtige fangst, men hvis naboen fisker mere, vil ens egen reduktion af fiskeriet ikke forbedre fiskebestandene. Og eftersom fiskeopdræt eller akvakultur ikke er en reel løsning på grund af fiskemel, er fiskeriet det perfekte bevis på, at fællesskabsniveauet er for højt i forhold til kystfiskeri, hvor beslutningerne burde træffes lokalt, og for lavt i forhold til dybhavsfiskeri. På dette område vil vi enten skulle handle meget hurtigt på globalt plan med forskerne hjælp, eller også vil vi i slutningen af det 21. århundrede skulle tage i biografen for at fiske efter de sidste Nemoer."@da² ". Frau Präsidentin, Herr Kommissar! Die Berichte unserer beiden Kollegen, zu denen auch der von Carmen Fraga gehört, befassen sich mit dem unlösbaren Problem der Fischerei, denn die Fischbestände sind begrenzt, während die Nachfrage ständig wächst. Die Fischereipolitik gleicht daher nicht der GAP. Was die GAP betrifft, so versteift sich die Kommission seit 1968 und Sicco Mansholt nunmehr schon seit vierzig Jahren auf einen strategischen Fehler, der ein Verbrechen gegen die Menschheit ist: Diese braucht Getreide und Milch, an denen es mangelt, wie die Preiserhöhungen zeigen. In der Fischereipolitik ist es anders. Die Fehler der Kommission rühren einfach von ihrer üblichen technokratischen Sünde her, stellen aber kein strategisches Verbrechen dar. Die Bestandsverwaltung mittels TAC, Quoten, FIAF, MAP hat versagt. Die Kommission hat alles reglementiert: die Netze, die Tonnagen, die Stärke der Flotte, die Anzahl der Fahrzeuge, und letzten Endes gibt es – wie die Berichterstatterin uns mitteilt – weniger Fischer, weniger Kabeljau und sogar weniger roten Thun im Mittelmeer, was den Zorn der Fischer in den Monaten Juni-Juli verursacht hat. In meiner Heimatregion beispielsweise, im Hafen von Sète oder von Le Grau-du-Roi protestierten die Thonaille-Fischer, die herkömmlichen Fischfang mit kleinen Netzen im Küstengebiet betreiben, dagegen, dass sie ab Juli nicht mehr fischen dürfen. So wird man vielleicht trotz all dieser Kontrollen, all dieser Zerstörungen, all dieser Sanktionen den Fischern eines Tages noch eine elektronische Armfessel verpassen, denn die Bestände sind in Gefahr, wie uns die Berichterstatterin sagt. Die Gemeinsame Fischereipolitik hat nicht funktioniert, und warum? Weil es sich um ein weltweites Problem handelt: China, Indonesien, die Philippinen und Peru fischen. Wie beim Wein, wo wir Rebstöcke roden, während alle Welt welche anpflanzt, verschrotten wir die Fischereischiffe, während die USA ihre Zahl erhöht und Russland, Island, Norwegen die Maschinenkraft ihrer Schiffe verstärken. Man kann sich Indikatoren, eine Art von höchstmöglichem Dauerertrag ausdenken, doch wenn der Nachbar mehr fischt, wird sich der Bestandszustand durch unseren Fischereiverzicht nicht verbessern. Und da die Zucht, d. h. die Aquakultur, wegen des Fischmehls auch keine wirkliche Lösung darstellt, ist die Fischerei das perfekte Beispiel, das beweist, dass die Gemeinschaftsebene entweder zu hoch ist, wenn es sich um die Küstenfischerei handelt und die Entscheidungen lokal getroffen werden müssen, oder aber zu niedrig, wenn es sich um die Hochseefischerei handelt. In diesem Fall muss man entweder mit Hilfe der Wissenschaftler sehr schnell die weltweite Ebene erreichen oder aber am Ende 21. Jahrhundert geht man ins Kino, um die letzten Nemos zu fangen."@de⁹ "Κυρία Πρόεδρε, κύριε Επίτροπε, οι εκθέσεις των δύο συναδέλφων μας, περιλαμβανομένης της έκθεσης της κ. Fraga, αφορούν αυτό το άλυτο πρόβλημα της αλιείας – άλυτο, διότι τα αλιευτικά αποθέματα περιορίζονται και η ζήτηση αυξάνεται συνεχώς. Κατά συνέπεια, η αλιευτική πολιτική δεν είναι η ΚΓΠ. Από το 1968 και τον Sicco Mansholt, η Επιτροπή επί 40 χρόνια διαπράττει ένα στρατηγικό σφάλμα με την ΚΓΠ, το οποίο ισοδυναμεί με έγκλημα κατά της ανθρωπότητας: η ανθρωπότητα χρειάζεται δημητριακά και γάλα, και σε αυτά παρατηρείται μεγάλη έλλειψη, όπως δείχνει η άνοδος των τιμών. Με την αλιευτική πολιτική, τα πράγματα αλλάζουν. Τα σφάλματα της Επιτροπής προέρχονται απλά από το σύνηθες, τεχνοκρατικό της αμάρτημα, όχι όμως από στρατηγικό έγκλημα. Η διαχείριση των αλιευτικών αποθεμάτων με τα σύνολα επιτρεπόμενων αλιευμάτων, τις ποσοστώσεις, τα χρηματοδοτικά μέσα προσανατολισμού της αλιείας και τα πολυετή προγράμματα προσανατολισμού, απέτυχε. Η Επιτροπή νομοθέτησε επί παντός επιστητού: δίχτυα, ποσότητες, δυναμικό στόλων, αριθμό σκαφών και, αφού ειπώθηκαν και έγιναν τα πάντα –όπως μας λέει η εισηγήτρια– υπάρχουν λιγότεροι αλιείς, λιγότεροι βακαλάοι, μέχρι και λιγότεροι ερυθροί τόνοι στη Μεσόγειο, εξ ου και η οργή των αλιέων τον Ιούνιο και τον Ιούλιο. Στο μέρος από το οποίο κατάγομαι, για παράδειγμα, στο λιμάνι της Sète ή στο Le Grau-du-Roi, οι αλιείς που αλιεύουν τόνο με απλάδι, που είναι μια παραδοσιακή παράκτια αλιεία με μικρά δίχτυα, διαμαρτύρονταν ότι δεν μπορούσαν να αλιεύουν από τον Ιούλιο και μετά. Ωστόσο, παρ’ όλους αυτούς τους ελέγχους, όλη αυτήν την καταστροφή, όλες αυτές τις κυρώσεις –ενδεχομένως μια μέρα να τοποθετήσουν ακόμα και ηλεκτρονικές ταυτότητες στους αλιείς για να τους παρακολουθούν– τα αποθέματα κινδυνεύουν, μας λέει η εισηγήτρια. Η κοινή αλιευτική πολιτική δεν απέδωσε, και ποιος είναι ο λόγος; Διότι το πρόβλημα είναι παγκόσμιο: η Κίνα, η Ινδονησία, οι Φιλιππίνες και το Περού αλιεύουν. Όπως συνέβη και με το κρασί, όπου εκριζώνουμε ενώ ο υπόλοιπος κόσμος φυτεύει, διαλύουμε τα σκάφη μας ενώ οι Ηνωμένες Πολιτείες ναυπηγούν περισσότερα αλιευτικά σκάφη και ενώ η Ρωσία, η Ισλανδία και η Νορβηγία αυξάνουν το μέγεθος των μηχανών των σκαφών τους. Μπορείτε να εφευρίσκετε δείκτες, έναν τύπο για μέγιστη βιώσιμη απόδοση, αν όμως οι γείτονές σας αλιεύουν περισσότερο, το να αλιεύετε εσείς λιγότερο δεν θα αυξήσει τα αποθέματα. Επιπλέον, επειδή η καλλιέργεια ή η υδατοκαλλιέργεια δεν αποτελεί πραγματική λύση, είτε λόγω των ιχθυάλευρων, η αλιεία αποτελεί την πλέον τρανή απόδειξη ότι το κοινοτικό επίπεδο είναι είτε υπερβολικά υψηλό, όταν η αλιεία είναι παράκτια και οι αποφάσεις πρέπει να λαμβάνονται σε τοπικό επίπεδο, είτε υπερβολικά χαμηλό, όταν η αλιεία ασκείται σε ανοικτή θάλασσα. Σε αυτές τις περιπτώσεις, είτε πάρα πολύ σύντομα θα αναχθούμε στο παγκόσμιο επίπεδο με τη βοήθεια των επιστημόνων, είτε, μέχρι το τέλος του εικοστού πρώτου αιώνα, θα πηγαίνουμε κινηματογράφο για να αλιεύσουμε τα τελευταία ψάρια Νέμο."@el¹⁰ "Madam President, Commissioner, the reports by our two colleagues, including the one by Mrs Fraga, relate to this insoluble problem of fisheries – insoluble because fish stocks are limited and demand is constantly increasing. Consequently, the fisheries policy is not the CAP. Since 1968 and Sicco Mansholt, the Commission has for 40 years been making a strategic mistake with the CAP, which amounts to a crime against humanity: humanity needs cereals and milk and they are in short supply as the increase in prices shows. With fisheries policy it is different. The Commission’s mistakes simply come from its normal, technocratic sin, but not from a strategic crime. Management of fish stocks with TACs, quotas, FIFGs and MAGPs has failed. The Commission has legislated on everything: nets, tonnages, fleet power, number of units and when all is said and done – as the rapporteur tells us – there are fewer fishermen, less cod and even less bluefin tuna in the Mediterranean, hence the fury of fishermen in June and July. Where I come from, for example, in the port of Sète or Le Grau-du-Roi, the fishermen who use thonaille fishing, which is traditional coastal fishing with small nets, were protesting that they could not fish from July onwards. Nevertheless, despite all these checks, all this destruction, all these sanctions – perhaps one day they will even put electronic tags on fishermen to monitor them – the stocks are in danger, the rapporteur tells us. The Common Fisheries Policy has not worked, and why? Because the problem is worldwide: China, Indonesia, the Philippines and Peru fish. As with wine, where we are pulling up as the rest of the world is planting, we are breaking up our boats as the United States are building more of them and as Russia, Iceland and Norway are increasing the engine size of their vessels. You can invent indicators, a type of maximum sustainable yield, but if your neighbour is fishing more, you fishing less will not improve stocks. Moreover, because farming, or aquaculture, is not a real solution either because of fishmeal, fisheries is therefore the perfect demonstration that the Community level is both too high when the fishing is coastal and the decision should be local, or too low when the fishing is deep-sea. In these cases, either we will very quickly rise to global level with the help of scientists, or by the end of the twenty-first century, we will be going to the cinema to fish for the last Nemos."@en⁴ "Señora Presidenta, Comisario, los informes de nuestros dos colegas, incluido el de la señora Fraga, están relacionados con el problema irresoluble de la pesca; irresoluble porque las poblaciones de peces son limitadas y la demanda crece constantemente. La política en materia de pesca no es la PAC. Desde 1968 y Sicco Mansholt, la Comisión lleva cometiendo un error estratégico durante los últimos 40 años con la PAC, que equivale a un crimen contra la humanidad: la humanidad necesita cereales y leche, y existe escasez de oferta, como demuestran los aumentos de los precios. Lo que ocurre con la política en materia de pesca es diferente. Los errores de la Comisión se derivan de sus pecados habituales y tecnocráticos, no de un crimen estratégico. La gestión de las poblaciones de peces mediante TAC, cuotas, IFOP y POP ha fracasado. La Comisión ha legislado en todas las áreas: redes, arqueo, la potencia de la flota, número de unidades y, al final —como señala la ponente— hay menos pecadores, menos bacalao, e incluso menos atún rojo en el Mediterráneo, motivo de la furia de los pescadores en junio y julio. En mi región, por ejemplo en el puerto de Sète o Le Grau-du-Roi, los pescadores que emplean el método de «thonaille», es decir, la pesca tradicional costera con pequeñas redes, protestaban porque no podrían pescar a partir de julio. Sin embargo, a pesar de todas las comprobaciones, toda la destrucción, todas las sanciones —quizás un día se pongan pulseras electrónicas a los pescadores para supervisar sus movimientos— la ponente nos dice que las poblaciones están amenazadas. La política pesquera común no ha funcionado, ¿por qué? Porque el problema es de ámbito mundial: China, Indonesia, Filipinas y Perú pescan. Al igual que ocurre con las vides, que nosotros arrancamos mientras que el resto del mundo las planta, estamos desmantelando nuestros barcos mientras que los EE.UU. construyen más y Rusia, Islandia y Noruega aumentan la potencia de los suyos. Se pueden inventar indicadores, una especie de rendimiento máximo sostenible pero, si el vecino pesca más, el hecho de que nosotros pesquemos menos no mejorará el estado de las poblaciones. Además, como la cría, es decir, la acuicultura, tampoco supone una solución real a causa de las harinas de pescado, la pesca es, por lo tanto, la demostración perfecta de que el ámbito comunitario es demasiado alto cuando se trata de la pesca costera y la decisión debería ser local, y demasiado bajo cuando la pesca se realiza en alta mar. En estos casos, o bien ascenderemos rápidamente a escala mundial con la ayuda de los científicos o, si no, a finales del siglo XXI iremos al cine a pescar los últimos Nemos."@es²¹ "Proua juhataja, volinik, meie kahe kolleegi raportid, kaasa arvatud pr Fraga oma, puudutavad kalanduse lahendamatut probleemi — lahendamatut, kuna kalavarud on piiratud ja nõudlus kasvab pidevalt. Sellest tulenevalt, kalanduspoliitika ei ole ühenduse põllumajanduspoliitika. Alates 1968. aastast ja Sicco Mansholtist on komisjon 40 aasta jooksul jätkanud strateegilist viga ühenduse põllumajanduspoliitikaga, suurusjärgus, mis võrdub kuriteoga inimkonna vastu: inimkond vajab teravilja ja piima ning mõlemat on vähe nagu näitab hindade tõus. Kalanduspoliitikaga on asi teine. Komisjoni vead tulenevad selle tavapärasest, tehnokraatsest valest tegutsemisest, kuid mitte strateegilisest kuriteost. Kalavarude haldamine väljapüügimahtude, kvootide, FIFG ja MAGP abil on läbi kukkunud. Komisjon on seadusi andnud kõige kohta: võrgud, tonnaažid, kalalaevastiku suurus, laevade arv ja kui kõik on tehtud, nagu raportöör meile ütleb, on tulemuseks vähem kalamehi, vähem turska, ja vähem isegi siniuim-tuunikala Vahemeres, sealt siis see kalameeste viha juunis ja juulis. Näiteks sealkandis, kust mina tulen, Sete või Le Grau-du-Roi sadamast, kasutavad kalamehed kalapüüki triivvõrkudega, see on traditsiooniline rannakalapüük väikeste võrkudega, nad protestisid, et nad ei olnud kala saanud juulist alates. Sellest hoolimata, hoolimata kontrollist, hävitustööst ja sanktsioonidest, võib-olla ühel päeval pannakse kalameestele nende jälgimiseks ka elektroonilised vidinad külge, on varud ohus, nagu raportöör ütleb. Üldine kalanduspoliitika ei tööta ja miks? Sest probleem on globaalne: Hiina, Indoneesia, Filipiinid ja Peruu püüavad kala. Nagu veinigagi, meie tõmbame maast üles, siis kui ülejäänud maailm istutab, meie lõhume oma laevu, siis kui Ameerika Ühendriigid ehitavad neid juurde ning Venemaa, Island ja Norra suurendavad oma laevade mootorite võimsusi. Te võite leiutada indikaatoreid, maksimaalse jätkusuutliku saagikuse mudelit, kuid kui teie naaber püüab rohkem kala, siis teie vähem püüdmine ei paranda varude olukorda. Enamgi veel, mis puudutab kalakasvatust või akvakultuuri, siis see pole tegelik lahendus eriti kalasööda tõttu. Kalandus on seetõttu suurepärane näide ühenduse tasemest, kus see on liiga kõrge, kui tegemist on kalapüügiga ranniku lähedal ja kus otsustus peaks olema kohalikul tasandil, ning liiga madal, kui asi puudutab süvamere kalastust. Sellistel juhtumitel, me kas tõuseme teadlaste abiga kiiresti globaalsele tasandile või läheme 21. sajandi lõpul kinno viimaseid Nemosid kalastama."@et⁵ ". Arvoisa puhemies, arvoisa komission jäsen, kahden esittelijämme mietinnöt, joista toinen on Carmen Fragan, molemmat käsittelevät kalatalouden ratkaisematonta ongelmaa. Ratkaisematon se on siksi, että kalakannat ovat rajalliset ja kysyntä kasvaa jatkuvasti. Kalastuspolitiikkaa ei ole sama kuin yhteinen maatalouspolitiikka. Komissio on vuodesta 1968 ja Sicco Mansholtin ajoista lähtien toistanut 40 vuoden ajan samaa strategista virhettä yhteisessä maatalouspolitiikassa jopa niin, että voidaan puhua rikoksesta ihmiskuntaa vastaan: ihmiskunta tarvitsee viljaa ja maitoa, joista on kova pula, kuten hintojen nousu osoittaa. Kalastuspolitiikassa tilanne on toinen. Komission virhe johtuu tavanomaisesta teknokraattisesta synnistä, mutta kyse ei ole strategisesta rikoksesta. Suurimpiin sallittuihin saaliisiin, kiintiöihin, kalatalouden ohjauksen rahoitusvälineeseen ja monivuotisiin ohjausohjelmiin perustuva kalavarojen hoito on epäonnistunut. Komissio on antanut lakeja kaikesta: verkoista, vetoisuudesta, laivastojen koosta ja yksiköiden määrästä. Ja kuten esittelijä toteaa, lopputuloksena on vähemmän kalastajia, vähemmän turskaa ja vähemmän jopa tonnikalaa Välimerellä. Tämä oli syynä kalastajien kesä- ja heinäkuussa osoittamaan raivonpurkaukseen. Kotimaassani esimerkiksi Sèten tai Le Grau-du-Roin satamassa pienillä perinteisillä tonnikalaverkoilla pyytävät kalastajat protestoivat siksi, etteivät he voi harjoittaa ammattiaan heinäkuun jälkeen. Kaikesta valvonnasta ja kaikesta tuhosta ja sanktioista huolimatta – ehkä kalastajille määrätään jonakin päivänä vielä sähköinen valvontaranneke – kalakannat ovat uhattuina, kuten esittelijä toteaa. Yhteinen kalastuspolitiikka ei ole toiminut, ja miksi ei? Siksi, että ongelmat ovat maailmanlaajuisia: kalastusta harjoitetaan kaikkialla, Kiinassa, Indonesiassa, Filippiineillä ja Perussa. Tilanne on sama kuin viinien kohdalla, jossa me hidastamme vauhtia, kun muut kylvävät siementä, niin kalastuksessa me romutamme aluksiamme, kun Yhdysvallat kasvattaa laivastoaan ja Venäjä, Islanti ja Norja kasvattavat alustensa tehoa. Voimme ottaa käyttöön indikaattoreita, kuten kestävän enimmäistuoton, mutta jos naapuri kalastaa meitä enemmän, emme voi elvyttää kalakantoja vähentämällä omaa kalastustamme. Koska karjankasvatus, toisin sanoen maatalous, ei myöskään ole todellinen ratkaisu kalarehun takia, kalastus on täydellinen osoitus siitä, että yhteisön asettamat tasot ovat liian korkeat, kun kalastus on pienimuotoista ja kun päätöksiä on voitava tehdä paikallisesti, sekä osoitus siitä, että tasot ovat liian alhaiset syvänmeren kalastuksen kohdalla. Näin ollen on joko pyrittävä mahdollisimman ripeästi muun maailman tasolle tutkijoiden avustuksella, tai 2000-luvun lopulle tultaessa on mentävä katsomaan Nemo-elokuvaa, jossa voimme pyytää viimeiset kalat."@fi⁷ "Elnök asszony, biztos úr! Két kollégánk jelentése – beleértve Fraga asszonyét is – ezzel a halászattal kapcsolatos, feloldhatatlan problémával foglalkozik, feloldhatatlan, mert a halállományok korlátozottak, a kereslet pedig folyamatosan nő. Következésképpen a halászati politika nem a KAP. 1968 és a Sicco Mansholt óta a Bizottság 40 éve követ el stratégiai hibát a KAP-pal, ami az emberiség elleni bűncselekménnyé nőtte ki magát: az emberiségnek gabonára és tejre van szüksége, a készlet pedig kevés, amint azt az áremelkedés is bizonyítja. A halászati politikával más a helyzet. A Bizottság hibái pusztán rendes, technokrata tévedéséből erednek és nem stratégiai bűnből. A halállományok TAC-okkal, kvótákkal, HOPE-val, TOP-pal való kezelése kudarcot vallott. A Bizottság mindenről jogszabályokat alkotgatott: a hálókról, az űrtartalomról, a flottateljesítményről, az egységek számáról és amikor mindezt már kimondták és megtették, akkor – amint arra az előadó rámutat – kevesebb a halász, kevesebb a tonhal és még kevesebb a kékúszójú tonhal a Földközi-tengerben, ezért is voltak dühösek a halászok júniusban és júliusban. Ahonnan én érkeztem, a sète-i vagy Le Grau-du-Roi-i kikötőben például a kisebb hálókkal folytatott part menti halászat hagyományos részét képező „thonaille”-jal (tonhal halászására szolgáló háló) halászó halászok amiatt tiltakoztak, hogy nem tudnak júliustól már halászni. Mindazonáltal ezen ellenőrzések, e pusztítás, mindezen szankciók ellenére – talán egy nap még elektronikus címkéket is adnak a halászoknak, hogy nyomon követhessék őket – az állományok veszélyben vannak, ezt mondja az előadó. A közös halászati politika nem működik és miért? Mert a probléma világméretű: Kínában, Indonéziában, a Fülöp-szigeteken és Peruban is halásznak. A borhoz hasonlóan, megállunk, míg a világ többi része dolgozik, szétszereljük hajóinkat, míg az Egyesült Államok egyre többet épít és miközben Oroszország, Izland és Norvégia hajómotorjaik méretét növeli. Az ember kitalálhat mutatókat, egyfajta legnagyobb fenntartható hozamot, de ha a szomszédja többet halászik, akkor nem fognak javulni az állományok, ha ő maga kevesebbet halászik. Ezen túlmenően mivel a gazdálkodás vagy az akvakultúra nem igazán megoldás sem a halliszt miatt, a halászat ennélfogva tökéletesen bizonyítja, hogy a közösségi szint egyszerre túl magas, ha a part menti halászatról van szó, a döntéseket pedig helyi szinten kellene meghozni vagy pedig túl alacsony, amikor a mélytengeri halászatról beszélünk. Mindezekben az esetekben vagy nagyon gyorsan felemelkedünk a globális szintre a tudósok segítségével, vagy a XXI. század végére a moziba mehetünk, hogy az utolsó Némókat még kifogjuk."@hu¹¹ "Signora Presidente, signor Commissario, le relazioni di entrambi i nostri colleghi, compresa quella dell’onorevole Fraga, si riferiscono al problema irrisolvibile della pesca, irrisolvibile perché le risorse ittiche sono limitate e la domanda è in continuo aumento. Di conseguenza, la politica della pesca non è la PAC. Dal 1968 e da Sicco Mansholt, la Commissione per 40 anni ha fatto un errore strategico con la PAC, il che equivale a un crimine contro l’umanità: l’umanità ha bisogno di cereali e latte e questi sono scarsi, come dimostra l’aumento dei prezzi. Per quanto riguarda la politica della pesca le cose stanno diversamente. Gli errori della Commissione derivano dal suo peccato intrinseco, ovvero dalla tecnocraticità, ma non da un crimine strategico. La gestione delle risorse ittiche con i TAC, le quote, gli SFOP e i POP è fallita. La Commissione ha legiferato su tutto: sulle reti, sulle stazzature, sulla potenza della flotta, sul numero delle unità, e alla fine di tutto questo, come ci dice la relatrice, vi sono meno pescatori, meno merluzzo e perfino meno tonno rosso nel Mediterraneo; da qui l’ira dei pescatori scoppiata a giugno e luglio. Nei luoghi da cui provengo ad esempio, nel porto di Sète o a Le Grau-du-Roi, I pescatori che utilizzano la rete che è una pesca tradizionale costiera con reti piccole, protestavano contro il fatto che non potevano pescare più a partire da luglio. Comunque, nonostante tutti questi controlli, tutta quest’opera di distruzione, tutte queste sanzioni – forse un giorno metteremo persino delle piastrine elettroniche sui pescatori per controllarli – la relatrice ci dice che le risorse ittiche sono a rischio. La politica comune della pesca non ha funzionato. Qual è il motivo? Il motivo è che il problema è globale: la Cina, l’Indonesia, le Filippine e il Perù pescano. Come per il vino, dove stiamo sradicando vigne mentre il resto del mondo le pianta, rottamiamo le nostre imbarcazioni, quando invece gli Stati Uniti ne costruiscono di nuove e la Russia, l’Islanda e la Norvegia aumentano le dimensioni dei motori delle loro imbarcazioni. E’ possibile inventare indicatori, un tipo di rendimento massimo sostenibile, ma se il proprio vicino pesca di più, se peschi di meno ciò non migliorerà gli . Inoltre, poiché la piscicoltura, o acquacoltura, non è una soluzione a causa delle farine di pesce, la pesca è la perfetta dimostrazione che il livello fissato dalla Comunità è sia troppo alto quando la pesca è costiera e le decisioni dovrebbero essere prese a livello locale, sia troppo basso quando la pesca avviene nelle profondità marine. In questi casi, o raggiungiamo con grande rapidità il livello globale con l’ausilio degli scienziati, oppure, alla fine del XXI secolo, l’unico posto che sarà rimasto per vedere dei pesci sarà il cinema, dove verrà proiettato l’ennesimo episodio di ."@it¹² "Ponia Pirmininke, Komisare, mūsų abiejų kolegų ataskaitos, įskaitant pono Fraga, susiję su neišsprendžiama žvejybos problema – neišsprendžiama, todėl, kad žuvų ištekliai yra riboti, o paklausa nuolat kyla. Todėl žuvininkystės politika nėra tolygi Bendrajai žemės ūkio politikai. Pradedant 1868 m. ir Sicco Mansholt, Komisija pastaruosius 40 metų darė strateginę klaidą su Bendrąja žemės ūkio politika, o tai lėmė nusikaltimą žmonijai – žmonijai reikia grudų ir pieno, o, kaip rodo kainų kilimas, susiduriama su pasiūlos stygiumi. Su žuvininkystės politika situacija yra kitokia. Komisijos klaidos kyla iš jos normalios technokratinės nuodėmės, o ne iš strateginio nusikaltimo. Žuvų išteklių valdymas taikant bendrą leidžiamą sužvejoti laimikį (TAC), kvotas, Žuvininkystės orientavimo finansinį instrumentą (FIFG) ir Daugiametę orientavimo programą (MAGP) patyrė fiasko. Komisija teisiškai sunormavo viską: tinklus, tonažus, laivyno galias, vienetų skaičių, ir, kuomet viskas yra išsakyta ir padaryta, pranešėjas mums sako, kad yra mažiau žvejų, mažiau menkių ir netgi mažiau tuno Viduržemio jūroje, štai iš kur žvejų pasipiktinimas birželį ir liepą. Ten, iš kur aš esu, pavyzdžiui, Sète ar Le Grau-du-Roi uostuose, žvejai, naudojantys thonaille žvejybos metodą, t.y. tradicinė pakrantės žvejyba, naudojant mažus tinklus, protestavo, kad nuo liepos jie nebegalės žvejoti. Tačiau, nepaisant visų šių patikrinimų, visų šių išderinimų, visų šių sankcijų – galbūt vieną dieną jie net prisegs elektroninius žymeklius žvejų kontroliavimui, pranešėjas mums sako, kad žuvų ištekliams gresia pavojus. Bendroji žuvininkystės politika neveikia, kodėl? Todėl, kad problema yra pasaulinio masto: Kinija, Indonezija, Filipinai ir Peru žvejoja. Kaip ir su vynu, ten kur mes rauname, likęs pasaulis sodina, mes ardome savo laivus, tuo tarpu Jungtinės Valstijos gamina daugiau naujų, o Rusija, Islandija ir Norvegija didina savo laivų variklių galingumus. Galite išradinėti didžiausio tausojamąją žvejybą užtikrinančio sužvejotų žuvų kiekio tipo indikatorius, tačiau jeigu tavo kaimynas žvejoja daugiau, tavo mažesnių apimčių žvejyba nepagerins išteklių. Dar daugiau – kadangi ūkininkavimas arba aquakultūra nėra tinkami sprendimai, taip pat ir dėl žuvų miltų, žuvininkystė yra puikus pavyzdys, kad Bendrijos lygis yra per aukštas pakrančių žvejybos atveju, kur sprendimai turėtų būti priimami vietiniame lygmenyje, ir tuo pačiu per žemas giliavandenės jūros žvejybos atveju. Šiais atvejais arba mes mokslininkų pagalba labai greitai pakilsime iki globalinio lygmens, arba 21-ojo amžiaus pabaigoje eisime į kino teatrus žvejoti paskutiniojo Nemo."@lt¹⁴ "Priekšsēdētājas kundze, komisār, abu mūsu kolēģu ziņojumi, ieskaitot kunga ziņojumu, ir saistīti ar zivsaimniecību neatrisināmo problēmu – neatrisināmo tādēļ, ka zveju lomi ir ierobežoti un konstanti pieaug nederīgo lomu skaits. Tā rezultātā zivsaimniecību politika nav Kopējās lauksaimniecības politika (KLP). Kopš 1968. gada un Komisija 40 gadus pieļauj stratēģisku kļūdu saistībā ar KLP, kas rezultātā ir izvērtusies par noziegumu pret cilvēci: cilvēcei ir nepieciešama labība un piens, un kā pierāda cenu pieaugums, to iespējamais piegādājamais apmērs ir mazs. Zivsaimniecības politika atšķiras. Komisija pieļāva kļūdas tās normālu, tehnokrātisku iemeslu, nevis stratēģiska nozieguma rezultātā. Zvejas krājumu pārvaldība, izmantojot kopējo pieļaujamo nozveju (KPN), kvotas, ZVFI un VGVP, cieta neveiksmi. Komisija legalizēja visu: tīklus, tonnāžu, flotes kapacitātes, vienību skaitu un, kad viss iepriekš minētais ir pateikts un paveikts, kā norāda referents, Vidusjūrā ir mazāk zvejnieku, mazāk mencu un pat mazāk zilo tunzivju, tādēļ arī izcēlās zvejnieku nemieri jūnijā un jūlijā. Manā dzimtajā vietā, piemēram, Sete vai Le Grau du Roi ostā zvejnieki, kas izmanto tunzivju tīklus zvejniecībai, kas ir tradicionāls piekrastes zvejas veids, izmantojot mazus tīklus, protestēja par to, ka nevar zvejot, sākot no jūlija. Tomēr, kā norāda referents, neskatoties uz visām šīm pārbaudēm, visu izpostīto, visām sankcijām – iespējams, kādu dienu uz zvejnieku tīkliem tiks uzlikti elektroniski marķējumi, lai viņus pārraudzītu – zvejas krājumi ir apdraudēti. Kopējā zivsaimniecības politika cieta neveiksmi, un kādēļ? Tādēļ, ka šī problēma skar visu pasauli: zivis Ķīnā, Indonēzijā, Filipīnās un Peru. Līdzīgi kā ar vīnu, saistībā ar ko mēs cenšamies samazināt apjomu, kamēr pārējā pasaules daļa turpina audzēt, tāpat arī šajā jomā mēs laužam mūsu kuģus, kamēr Amerikas Savienotās Valstis būvē vēl vairāk kuģus un Krievija, Islande un Norvēģija palielina savu kuģu dzinēju lielumu. Jūs varat izdomāt indikatorus kā, piemēram, maksimāli iespējamo ilgtspējīgo daudzumu, tomēr, ja jūsu kaimiņš nozvejo vairāk, bet jūs mazāk – tas neuzlabos zvejas krājumu apmēru. Turklāt, ņemot vērā, ka zemkopība vai lauksaimniecība nav reāls risinājums, arī zivju miltu dēļ, zivsaimniecība ir skaidrs piemērs tam, ka Kopienas līmenis ir par augstu gan gaidījumos, ja runa ir par piekrastes zveju un lēmumus būtu jāpieņem lokālā līmenī, gan arī zemu, ja runa ir par zvejošanu atklātā jūrā. Šādos gadījumos mums ir vai nu ar zinātnieku palīdzību jāizvirza jautājums globālā līmenī, vai arī divdesmit pirmā gadsimta beigās mēs dosimies uz kino, lai zvejotu pēdējos Nemo."@lv¹³ "Madame la Présidente, Monsieur le Commissaire, les rapports de nos deux collègues, dont celui de Carmen Fraga, portent sur ce problème insoluble de la pêche, parce que la ressource halieutique est limitée et que la demande, elle, ne cesse d'augmenter. Par conséquent, la politique de la pêche n'est pas la PAC. Dans la PAC, depuis 1968 et Sicco Mansholt, la Commission poursuit depuis 40 ans une erreur stratégique, qui est un crime contre l'humanité: celle-ci a besoin de céréales et de lait et il en manque comme le prouve l'augmentation des prix. Dans la politique de la pêche, c'est différent. Les erreurs de la Commission relèvent simplement de son péché habituel, technocratique, mais pas du crime stratégique. La gestion de la ressource avec des TAC, des quotas, des IFOP, des POP a échoué. La Commission a légiféré sur tout: les filets, les tonnages, la puissance de la flotte, le nombre d'unités et en fin de compte - le rapporteur nous le dit - il y a moins de pêcheurs, il y a moins de morue, il y a moins, même, de thon rouge en Méditerranée, d'où la colère des pêcheurs, aux mois de juin-juillet. Chez moi, par exemple, dans le port de Sète ou du Grau-du-Roi, les pêcheurs à la tonaille, qui est une pêche traditionnelle avec de petits filets, une pêche côtière, protestaient de ne pas pouvoir pêcher à partir de juillet. Pour autant, en dépit de tous ces contrôles, de toutes ces démolitions, de toutes ces sanctions - peut-être même, un jour, on mettra un bracelet électronique au pêcheur pour le surveiller - les stocks sont en danger, nous dit le rapporteur. La politique commune de pêche n'a pas marché et pourquoi? Parce que le problème est planétaire: la Chine, l'Indonésie, les Philippines, le Pérou pêchent. Comme pour le vin, où nous arrachons quand le monde plante, nous cassons les bateaux quand les États-Unis les augmentent ou que la Russie, l'Islande, la Norvège augmentent la puissance de leurs bateaux. On peut inventer des indicateurs, une espèce de rendement maximal durable, mais si le voisin pêche plus, le fait de pêcher moins n'améliore pas l'état des stocks. Et l'élevage, c'est-à-dire l'aquaculture, n'étant pas non plus une vraie solution à cause des farines de poisson, la pêche est donc l'exemple parfait démontrant que le niveau communautaire est à la fois trop haut quand la pêche est côtière, et que la décision doit être locale, ou trop bas quand la pêche est hauturière. Dans ce cas, soit on montera très vite au niveau planétaire avec l'aide des scientifiques, soit d'ici la fin du vingt-et-unième siècle, on ira au cinéma pour pêcher les derniers Nemo."@mt¹⁵ "Mevrouw de Voorzitter, commissaris, de verslagen van onze twee collega’s, waaronder die van mevrouw Fraga, hebben betrekking op het onoplosbare probleem van visserij. Onoplosbaar omdat visbestanden beperkt zijn en de vraag voortdurend toeneemt. Het visserijbeleid is dientengevolge niet het GLB (Gemeenschappelijk landbouwbeleid). Sinds 1968 en sinds Sicco Mansholt heeft de Commissie veertig jaar lang een strategische vergissing begaan met het GLB, dat nu gelijk staat aan een misdaad tegen de menselijkheid: de mensheid heeft behoefte aan granen en melk en deze zijn schaars zoals de prijsstijging laten zien. Bij visserijbeleid ligt dat anders. De vergissingen van de Commissie komen voort uit haar normale, technocratische gewoonte, maar niet uit een strategische misdaad. Het beheer van visbestanden met TAC’s, quota, FIOV’s (Financieringsinstrument voor de oriëntatie van de visserij) en MOP’s (Meerjarig oriëntatieprogramma) is mislukt. De Commissie heeft voor alles regels uitgevaardigd: netten, tonnages, vlootomvang, aantal eenheden en wanneer alles is gezegd en gedaan – zoals de rapporteur ons vertelt – zijn er minder vissers, minder kabeljauw en zelfs minder blauwvintonijn in de Middellandse Zee, vandaar de woede van vissers in juni en juli. Waar ik vandaan kom, in de haven van Sète of Le Grau-du-Roi, protesteerden de vissers die de (kieuwnetten voor tonijn) gebruiken bij het vissen, dat is een traditionele kustvisserij met smalle netten, omdat zij vanaf juli niet zouden kunnen vissen. Ondanks al deze controles, al deze afbraak, al deze sancties – misschien worden op een dag zelfs elektronische chips ingezet om toezicht op de vissers te houden – zijn de bestanden niettemin in gevaar, zo vertelt de rapporteur ons. Het gemeenschappelijke visserijbeleid heeft niet gewerkt, en waarom niet? Omdat het probleem zich wereldwijd voordoet: China, Indonesië, de Filippijnen en Peru vissen. Evenals met wijn, waar wij rooien terwijl de rest van de wereld bezig is te planten, breken we nu onze boten af, terwijl de Verenigde Staten er meer bouwen en Rusland, IJsland en Noorwegen het motorvermogen van hun boten opvoeren. Je kunt indicatoren bedenken, een soort maximale duurzame opbrengst, maar als je buurman meer vist, zul je door minder te vissen de visbestanden niet verbeteren. Omdat bovendien landbouw of aquacultuur niet een werkelijke oplossing biedt vanwege het vismeel, is visserij daarom een perfect bewijs dat het Gemeenschapsniveau te hoog is wanneer het kustvisserij betreft en de besluitvorming lokaal moet zijn, of te laag wanneer het diepzeevisserij betreft. In deze gevallen zullen we ons zeer snel met behulp van wetenschappers naar een mondiaal niveau moeten bewegen of we zullen aan het eind van de 21 eeuw naar de bioscoop moeten om te vissen naar de laatste Nemo’s (Non-indigenous Estuarine and Marine Organisms – niet-inheemse rivier- en zeeorganismen)."@nl³ "Pani przewodnicząca! Sprawozdania dwojga naszych kolegów, w tym posłanki Fragi, dotyczy tego nierozwiązywalnego problemu rybołówstwa - nierozwiązywalnego dlatego, że rybostany są ograniczone, a popyt stale rośnie. Toteż polityka rybołówstwa to nie WPR [Wspólna Polityka Rolna]. Od 1968 r. i Sicco Mansholta, Komisja przez 40 lat popełnia strategiczny błąd dotyczący WPR, który zakrawa na zbrodnię przeciw ludzkości: ludzkość potrzebuje zbóż i mleka, a dostawy, jak widać po wzroście cen, są niewystarczające. Z polityką rybołówstwa rzeczy mają się inaczej. Błędy Komisji są skutkiem jej zwykłego, technokratycznego grzechu, ale nie strategicznej zbrodni. Zarządzanie rybostanami za pośrednictwem limitów TAC, kwot, FIFG-ów i MAGP-ów nie powiodło się. Komisja wydawała akty prawne na każdy temat: sieci, tonaży, wielkości floty, liczby jednostek i gdy już wszystko jest gotowe - jak mówi nam sprawozdawczyni - jest coraz mniej rybaków, mniej dorsza, a nawet mniej tuńczyka błękitnopłetwego w Morzu Śródziemnym. Stąd też gniew rybaków w czerwcu i lipcu. Na przykład tam, skąd pochodzę, w porcie Sète lub Le Grau-du-Roi, rybacy stosujący połów z użyciem sieci thonaille” - tradycyjny połów małymi sieciami, protestowali, że nie mogą łowić począwszy od lipca. Niemniej, pomimo tych wszystkich kontroli, całego zniszczenia i wszystkich sankcji - a pewnie kiedyś założą rybakom elektroniczne obroże, aby ich monitorować - zasoby są, zgodnie ze sprawozdaniem, zagrożone. Wspólna Polityka Rybołówstwa nie zadziałała - dlaczego? Ponieważ problem jest na skalę światową - łowią Chiny, Indonezja, Filipiny i Peru. Podobnie jak z winem - likwidujemy winnice, podczas, gdy reszta świata je zakłada, złomujemy nasze kutry, podczas, gdy Stany Zjednoczone budują ich więcej, a Rosja, Islandia i Norwegia rozbudowują silniki swoich jednostek. Możecie wynaleźć wskaźniki, w rodzaju maksymalnie podtrzymywalnego odłowu, ale jeśli wasz sąsiad łowi więcej, to to, że będziecie łowić mniej, nie wpłynie na poprawę zasobów. Ponadto, ponieważ hodowla lub inaczej akwakultura nie stanowi rzeczywistego rozwiązania choćby z uwagi na pokarm dla ryb, rybołówstwo stanowi doskonały przykład, że poziom Wspólnoty jest zarówno zbyt wysoki, w przypadku połowów przybrzeżnych, a decyzja powinna zapaść na szczeblu lokalnym i za niski w przypadku połowów dalekomorskich. W takich przypadkach, albo szybko osiągniemy poziom światowy z pomocą naukowców, albo pod koniec XXI wieku będziemy chodzili do kina by łapać ostatnie rybki Nemo."@pl¹⁶ "Senhora Presidente, Senhor Comissário, os relatórios dos nossos dois colegas, nomeadamente da senhora deputada Carmen Fraga Estévez, incidem sobre o insolúvel problema das pescas, insolúvel porque os recursos haliêuticos são limitados e a procura, pelo seu lado, não pára de aumentar. Assim, a política comum da pesca não é a PAC. Na PAC, desde 1968 e Sicco Mansholt, a Comissão prossegue desde há 40 anos um erro estratégico que é também um crime para a humanidade: esta precisa de cereais e de leite, que estão em falta como prova o aumento dos preços. Na política da pesca, é diferente. Os erros da Comissão relevam apenas do seu pecado habitual, tecnocrático, mas não do crime estratégico. A gestão dos recursos com TAC, quotas, IFOP e POP fracassou. A Comissão legislou sobre tudo: as redes, as tonelagens, o poder da frota, o número de unidades e, no final de contas - como disse a relatora - há menos pescadores, há menos bacalhau, há até menos atum rabilho no Mediterrâneo, donde a cólera dos pescadores, nos meses de Junho-Julho. Na minha região, por exemplo, no porto de Sète ou de Grau-du-Roi, os pescadores utilizando a arte da " ", que é uma pesca tradicional com umas redes pequenas, uma pesca costeira, protestavam por não poderem pescar a partir de Julho. Mas apesar de todos esses controlos, de todas essas demolições, de todas essas sanções - talvez um dia cheguemos a colocar uma pulseira electrónica no braço do pescador para podermos vigiá-lo - as populações estão em perigo, como nos informa a relatora. A política comum da pesca não resultou, e porquê? Porque o problema é a nível de todo o planeta: a China, a Indonésia, as Filipinas, o Peru, também pescam. Como acontece relativamente ao vinho, em que estamos a arrancar vinhas quando o resto do mundo está a plantar, desmantelamos os barcos quando os Estados Unidos aumentam o seu número ou a Rússia, a Islândia, a Noruega, aumentam a sua potência. Podemos inventar indicadores, uma espécie de rendimento máximo sustentável, mas se o vizinho pesca mais, o facto de pescarmos menos não melhora o estado das populações. E não constituindo a cultura, ou seja a aquicultura, uma verdadeira solução devido às farinhas de peixe, a pesca é portanto o exemplo perfeito que demonstra que o nível comunitário é simultaneamente demasiado elevado quando a pesca é costeira, e que a decisão deve ser local, e demasiado baixo quando a pesca é de alto mar. Neste caso, das duas uma: ou subimos muito rapidamente para o nível global com a ajuda dos cientistas ou, daqui até ao final do séc. XXI, iremos ao cinema para pescar os últimos Nemos."@pt¹⁷ "Madame la Présidente, Monsieur le Commissaire, les rapports de nos deux collègues, dont celui de Carmen Fraga, portent sur ce problème insoluble de la pêche, parce que la ressource halieutique est limitée et que la demande, elle, ne cesse d'augmenter. Par conséquent, la politique de la pêche n'est pas la PAC. Dans la PAC, depuis 1968 et Sicco Mansholt, la Commission poursuit depuis 40 ans une erreur stratégique, qui est un crime contre l'humanité: celle-ci a besoin de céréales et de lait et il en manque comme le prouve l'augmentation des prix. Dans la politique de la pêche, c'est différent. Les erreurs de la Commission relèvent simplement de son péché habituel, technocratique, mais pas du crime stratégique. La gestion de la ressource avec des TAC, des quotas, des IFOP, des POP a échoué. La Commission a légiféré sur tout: les filets, les tonnages, la puissance de la flotte, le nombre d'unités et en fin de compte - le rapporteur nous le dit - il y a moins de pêcheurs, il y a moins de morue, il y a moins, même, de thon rouge en Méditerranée, d'où la colère des pêcheurs, aux mois de juin-juillet. Chez moi, par exemple, dans le port de Sète ou du Grau-du-Roi, les pêcheurs à la tonaille, qui est une pêche traditionnelle avec de petits filets, une pêche côtière, protestaient de ne pas pouvoir pêcher à partir de juillet. Pour autant, en dépit de tous ces contrôles, de toutes ces démolitions, de toutes ces sanctions - peut-être même, un jour, on mettra un bracelet électronique au pêcheur pour le surveiller - les stocks sont en danger, nous dit le rapporteur. La politique commune de pêche n'a pas marché et pourquoi? Parce que le problème est planétaire: la Chine, l'Indonésie, les Philippines, le Pérou pêchent. Comme pour le vin, où nous arrachons quand le monde plante, nous cassons les bateaux quand les États-Unis les augmentent ou que la Russie, l'Islande, la Norvège augmentent la puissance de leurs bateaux. On peut inventer des indicateurs, une espèce de rendement maximal durable, mais si le voisin pêche plus, le fait de pêcher moins n'améliore pas l'état des stocks. Et l'élevage, c'est-à-dire l'aquaculture, n'étant pas non plus une vraie solution à cause des farines de poisson, la pêche est donc l'exemple parfait démontrant que le niveau communautaire est à la fois trop haut quand la pêche est côtière, et que la décision doit être locale, ou trop bas quand la pêche est hauturière. Dans ce cas, soit on montera très vite au niveau planétaire avec l'aide des scientifiques, soit d'ici la fin du vingt-et-unième siècle, on ira au cinéma pour pêcher les derniers Nemo."@ro¹⁸ "Pani predsedajúca, pán komisár, správy, ktoré predložili naši dvaja kolegovia vrátane správy od pani Fragovej sa týkajú tohto neriešiteľného problému rybolovu, neriešiteľného preto, že zásoby rýb sú obmedzené a dopyt sa neustále zvyšuje. V konečnom dôsledku politika rybného hospodárstva nie je SPP. Od roku 1968 a Sicca Mansholta robila Komisia 40 rokov strategickú chybu v SPP, ktorá dosiahla rozmerov zločinu proti ľudskosti, keďže ľudstvo potrebuje obilniny a mlieko a nie je ich dostatok, čo dokazuje zvyšovanie cien. Politika rybného hospodárstva je iná. Chyby, ktoré robí Komisia jednoducho vyplývajú z jej štandardných, technokratických priestupkov, avšak nie zo strategického zločinu. Hospodárenie s rybolovnými zdrojmi prostredníctvom celkových povolených výlovov, kvót, nástroja FIFG, viacročných orientačných programov (MAGP) zlyhalo. Komisia právne upravovala všetko: siete, tonáže, silu flotily, množstvo jednotiek a nakoniec, ako nám hovorí spravodajkyňa, máme menej rybárov, menej tresky a dokonca aj menej tuniaka modroplutvého v Stredozemnom mori, čo spôsobilo hnev rybárov v júni a v júli. V oblasti, z ktorej pochádzam napríklad v prístave Sète alebo Le Grau-du-Roi rybári, ktorí využívajú tzv. siete thonaille na lov rýb, čo je tradičný spôsob lovu rýb do malých sietí pri pobreží, protestovali, že od júla nemôžu loviť. Napriek všetkým kontrolám, všetkému ničeniu, všetkým sankciám, možno jedného dňa na rybárov pripevnia elektronické čipy, aby ich mohli sledovať, sú zdroje ohrozené, ako nám hovorí spravodajkyňa. Spoločná politika rybného hospodárstva zlyhala a prečo? Pretože ide o celosvetový problém: problém s rybami v Číne, Indonézii, na Filipínach a v Peru. Podobne ako v prípade viniča, ktorý vytrhávame, pričom ostatný svet ho sadí, podobne ničíme lode, zatiaľ čo Spojené štáty stavajú viac, ako Rusko, Island a Nórsko zvyšujú veľkosť motorov na svojich plavidlách. Môžete stanoviť ukazovatele, typu maximálnemu udržateľného výnosu, avšak ak váš sused loví viac, to že vy lovíte menej nezlepší stav vašich zásob. Okrem toho, pretože poľnohospodárstvo alebo vodné hospodárstvo nie je skutočným riešením, buď kvôli rybiemu mäsu, je rybné hospodárstvo dokonalou ukážkou, že úroveň Spoločenstva je príliš vysoká v prípade lovu rýb pri pobreží, kde by rozhodnutie malo byť prijaté na miestnej úrovni, alebo príliš nízka v prípade lovu rýb na mori. V týchto prípadoch sa buď veľmi rýchlo dostaneme na svetovú úroveň za pomoci vedcov, alebo na konci dvadsiateho prvého storočia budeme chodiť do kina hľadať posledných Nemov."@sk¹⁹ "Gospa predsednica, gospod komisar, poročili naših kolegic, vključno s poročilom gospe Frage, obravnavajo nerešljivo težavo ribištva; nerešljiva je, ker so ribji staleži omejeni, povpraševanje pa stalno narašča. Zato ribiška politika ni skupna kmetijska politika. Od leta 1986 in Sicca Mansholta Komisija že 40 let izvaja strateško napako s skupno kmetijsko politiko, ki pomeni zločin proti človeštvu, saj ljudje potrebujejo žita in mleko, ki pa jih primanjkuje, kot dokazuje povečanje cen. Pri ribiški politiki so razmere drugačne. Napake Komisije so le običajne, tehnokratske in ne strateške. Upravljanje ribjih staležev z določanjem celotnega dovoljenega ulova, kvotami, finančnim instrumentom za usmerjanje ribištva in večletnim usmerjevalnim programom ni bilo uspešno. Komisija je zakonsko uredila vse vidike: mreže, tonažo, zmogljivost flote in število enot, vendar – kot navaja poročevalka – je vedno manj ribičev, manj trske in še manj modroplavutega tuna v Sredozemskem morju, kar pojasnjuje jezo ribičev v juniju in juliju. V mojem kraju so na primer v pristanišču Sčte ali Le Grau-du-Roi ribiči, ki pri ribolovu uporabljajo viseče mreže vrste „thonaille“, kar pomeni tradicionalni obalni ribolov z majhnimi mrežami, protestirali, da od julija naprej niso mogli loviti. Vendar nam poročevalka sporoča, da so kljub vsem tem pregledom, uničevanju in sankcijam – morda bodo nekoč na ribiče namestili celo elektronske oznake, da bi jih lahko spremljali – staleži ogroženi. Skupna ribiška politika ni bila uspešna – zakaj? Ker gre za svetovno težavo, za ribe na Kitajskem, v Indoneziji, na Filipinih in v Peruju. Enako kot pri vinu, kjer pulimo trte, medtem ko jih ostali svet sadi, tudi pri ribolovu uničujemo naše ladje, medtem ko jih Združene države gradijo, Rusija, Islandija in Norveška pa povečujejo velikost motorjev svojih ladij. Oblikujete lahko kazalnike ali tip največjega trajnostnega donosa, vendar če vaši sosedje lovijo več kot vi, manjši ulov z vaše strani ne bo prispeval k izboljšanju staležev. Ker kmetijstvo ali ribogojstvo ni prava rešitev, morda zaradi ribje moke, je ribištvo torej popoln dokaz, da je raven Skupnosti previsoka, ko gre za obalni ribolov, in je treba odločati lokalno, ali pa prenizka, ko gre za ribolov na odprtem morju. V teh primerih se bomo morda s pomočjo znanstvenikov zelo hitro dvignili na globalno raven ali pa bomo do konca 21. stoletja ribe lovili le še na televizijskih zaslonih."@sl²⁰ "Fru talman, herr kommissionsledamot! Betänkandena av våra två kolleger, inbegripet det av Carmen Fraga Estévez, handlar om det olösliga fiskeproblemet – det är olösligt eftersom fiskbestånden är begränsade och efterfrågan ständigt ökar. Fiskeripolitiken är följaktligen inte den gemensamma jordbrukspolitiken (GJP). Sedan 1968 och Sicco Mansholt har kommissionen i 40 år gjort ett strategiskt misstag i och med GJP, vilket är liktydigt med ett brott mot mänskligheten: mänskligheten behöver säd och mjölk, men utbudet är litet som prisökningen visar. Det är annorlunda med fiskeripolitiken. Kommissionens misstag emanerar helt enkelt från dess sedvanliga, teknokratiska synd, men inte från ett strategiskt brott. Förvaltningen av fiskbestånden med TAC, kvoter, FIUF och FUP har misslyckats. Kommissionen har lagstiftat om allt: nät, tonnage, fiskeflottans kapacitet och antalet fiskefartyg, och nu när vi kan dra slutsatserna – som föredraganden berättar för oss – finns det färre yrkesfiskare, mindre torsk och t.o.m. mindre blåfenad tonfisk i Medelhavet, därav yrkesfiskarnas ilska i juni och juli. Där jag kommer från, t.ex. i hamnstaden Sète eller Le Grau-du-Roi, protesterade de yrkesfiskare som använder det traditionella kustfiskeredskapet thonaille mot att de inte fick fiska från juli och framåt. Trots alla dessa kontroller, all denna förstörelse, alla dessa sanktioner – en dag kanske de t.o.m. tvingar yrkesfiskarna att bära elektroniska sändare så att man kan kontrollera var de befinner sig – är bestånden ändå hotade enligt föredraganden. Den gemensamma fiskeripolitiken har inte fungerat och hur kommer detta sig? Därför att problemet är världsomspännande: Kina, Indonesien, Filippinerna och Peru fiskar. Precis som med vinet, när vi rycker upp plantor och resten av världen i stället planterar dem, skrotar vi våra fartyg samtidigt som Förenta staterna bygger fler och samtidigt som Ryssland, Island och Norge ökar storlekarna på sina fartygsmotorer. Man kan uppfinna indikatorer, en typ av maximal hållbar avkastning, men om din granne fiskar mer kommer ditt minskade fiske inte att göra så att bestånden ökar. Eftersom fiskodling, eller vattenbruk, inte är en verklig lösning på grund av fiskmjöl, är fisket därför den perfekta demonstrationen på att gemenskapsnivån är för hög när fisket sker vid kusten och beslutet bör fattas lokalt, och för låg när det handlar om djuphavsfiske. I dessa fall, antingen vi mycket snabbt kommer upp till global nivå med forskarnas hjälp eller i slutet av 2000-talet, kommer vi att gå på bio för att fiska efter den siste Nemo."@sv²²
lpv:unclassifiedMetadata	"Jean-Claude Martinez,"^18,15,8 "Nemo"¹² "Sicco Mansholt"¹³ "au nom du groupe ITS"^18,15,8 "ste"³ "stock"¹² "thonaille"^3,17,17,12